Dr. Orosz Tivadar: Sikeres és aktív év volt a tavalyi az iparkamaránál

orosz Fotó: BMKIK

Működését tekintve sikeres és aktív évet zárt a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – emelte ki dr. Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Dr. Orosz Tivadar szerint reprezentatív rendezvényekkel foglalták keretbe a 2019-es esztendőt. Idénre pedig a 25 éves évforduló kapcsán újabb csomópontokra rávilágítva tervezik a munkát, elsősorban a vállalkozások képviseletét, a pozitív gazdasági folyamatok elősegítését.

hirdetés

– Az egyik fontos megállapítás a tavalyi év értékelésével kapcsolatban, hogy az ország gazdasági helyzete kedvezően alakult. Jól teljesített a magyar és a Békés megyei gazdaság is – fogalmaz dr. Orosz Tivadar. – Úgy tűnik, hogy a gazdasági lendület folytatódik 2020-ban is, noha vannak figyelmeztető jelek, mint néhány európai ország gazdaságának várható visszaesése. Ugyanakkor néhány aggasztó adat van Békés megye esetében is. A megye változatlanul fogy azzal a 3-4 ezer fővel, ahogy a korábbiakban is. Jól teljesít az építőipar megyénkben, 36%-kal nagyobb a teljesítménye, jó a beruházási helyzetünk, több mint 11%-kal növekedett 2019-ben.

Az iparkamara folyamatosan szondáztatja a vállalkozásokat a bizalmi index, a jövőt illető várakozások megismerése érdekében. Ezáltal azt látjuk, hogy csökken a bizalmi index. A vállalkozások nem látják annyira biztatónak a közeljövőt, mint ahogy a gazdasági mutatók indokolnák. Nagyobb a félsz a Békés megyei gazdaságban, mint indokolt lenne. Ami meglepő, hogy éppen az építőipar területén a legnagyobb ez a bizalomvesztés, ahol számosságát tekintve a legtöbb vállalkozás van. A foglalkoztatás területén országosan kedvező a helyzet. Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma 2019-ben, megyénkben ez a szám stagnálni látszik.

A keresetek országos szinten kétszámjegyű emelkedést mutatnak, közel 10% a bérnövekedés lehet 2020-ban is. Megyénkben is, de a keresetekben az országos átlaghoz viszonyított lemaradás nem csökkent. Az iparkamara számos területen van jelen a gazdasági életben. Szolgáltató kamaraként az év során hangsúlyosan kivettük és kivesszük részünket a gazdaság szervezéséből, rendszeres és intézményes tájékoztatás és tanácsadás zajlik az iparkamaránál. Várjuk a vállalkozókat, éljenek a lehetőséggel. A kormányzat részéről a kamara felé egy elismerés, hogy a szakképzés működtetésében jelentős szerepet kap. A szakképzésben a mesterképzés, a pályaorientáció és a szakmai vizsgáztatás kiemelendő feladatunk. Tevékenységünk jelentősen hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez: az adó- és adminisztrációcsökkentő javaslatai, az elektronikus közigazgatás terén tett javaslatai révén – tette hozzá az elnök.

Az iparkamara tevékenységében fontos momentumok, események is voltak. – Szép keretbe foglalta az évünket a februári gazdasági évnyitó, amelyen a megye top 100-as vállalkozóit és a városok vezetőit tájékoztattuk a megye aktuális helyzetéről, gazdasági lehetőségeiről. Év végén szintén magas rangú vendégek körében 20 éves évfordulóját ünnepeltük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatának, amelyet a mi kamaránk működtet. Szintén fontos esemény volt a decemberi küldöttgyűlés. Ez a törvényben meghatározott módon a legszélesebb vállalkozói képviseletet biztosítja a köztestületi kamaránál – szögezte le dr. Orosz Tivadar. – Határon átnyúló uniós pályázataink révén romániai partnerekkel és a kormányhivatallal együttműködésben a környezetvédelem és a foglalkoztatás terén tudjuk segíteni a gazdasági folyamatokat.
A Széchenyi Kártya hitel igényléseknél is segítő partnere a vállalkozásoknak az iparkamara, a termék egyre népszerűbb.

hirdetés