Fénymásolószalonban készített hamis 500 eurósokat egy férfi

euró, hamisítás Fotó: Picabay

Fénymásolószalonban készített egy férfi hamis 500 eurósokat, melyeket Csongrád megyei szálláshelyeken fizetve próbált fölhasználni. Az ügyészség indítványozta a letartoztatását – tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A gyanú szerint a férfi előbb pénteken egy szegedi, majd vasárnap egy mórahalmi szálláshelyen foglalt szobát. Szegeden hamis 500 euróssal fizetett, de a szobát már nem foglalta el, hanem a visszajáró pénzt átvéve elhagyta a helyszínt. Ezzel mintegy 124 ezer forint kárt okozott.

hirdetés

Két nap múlva Mórahalmon foglalt szobát, ahol szintén egy hamis 500 euróssal próbált meg fizetni. A recepciósnak azonban gyanús lett, hogy a férfi csak a visszajáró pénz átvétele után akarta a bejelentő lapot kitölteni. Az átvett bankjegyet jobban megnézve észrevette, hogy az hamis. A recepciós értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül elfogták a menekülni próbáló gyanúsítottat.

hirdetés

A férfitól a rendőrök további – feltehetően hamis – bankjegyeket foglaltak le, melyeket a gyanú szerint egy fénymásolószalonban nyomtatott. A gyanúsított korábban már öt alkalommal állt bíróság előtt, cselekményét többszörös visszaesőként követte el, röviddel korábbi szabadságvesztéséből történő szabadulása után – tudatta a csoportvezető ügyész.

MTI

 

hirdetés