Romániában eljárás indult a házi karantén megszegéséért

Spanyolországban, Romániában , Magyarországon, Csehországban, járvány, németországban, koronavírus Kiemelt képünk Illusztráció

Romániában 21 olyan személy ellen indult bűnügyi eljárás, akik egy fertőzött térségből hazatérve nem tartották be a házi karantén szabályait. Két személynek pedig a betegséggel kapcsolatos hamis nyilatkozattétel miatt nyitottak bűnügyi dossziét – közölte csütörtökön a kormány által alapított stratégiai kommunikációs törzs.

hirdetés

A szigorú intézkedésekre azért volt szükség, mert az Olaszországból és más fertőzött térségekből hazatérők egy része nem vette komolyan a házi elkülönítésre vonatkozó szabályokat. Csütörtökön például Ramnicul Valcea városban egy autóbaleset helyszínelésénél derült ki, hogy a balesetet okozó személy, amellett, hogy ittas volt, a házi karantén szabályait megszegve ült a volán mögé.

hirdetés

A stratégiai kommunikációs törzs közölte: aki nem tartja be a házi karanténra vonatkozó szabályokat, a büntető törvénykönyv értelmében a ragályos betegségek leküzdésének akadályozásáért állítható bíróság elé. Hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal büntethető. Ha a bűncselekményt gondatlanságból követte el, a kiszabható börtönbüntetés egy és hat hónap közötti.

A kommunikációs törzs azokra az esetekre is kitért, amikor a Romániába egy fertőzött övezetből visszatérő személyek hamis adatokat szolgáltatnak a hatóságoknak az utazásukra vonatkozóan. A büntető törvénykönyv megjelölt cikkelye szerint egy évtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók azok a személyek, akik tudatosan hamis nyilatkozatot tesznek, vagy hamis információkat közölnek. Ezzel veszélyeztetik a nemzetbiztonságot. Utóbbira példaként egy koronavírussal megfertőződött bukaresti nyugalmazott belügyi tiszt esetét hozta fel a román sajtó. Ő letagadta, hogy Izraelből érkezett haza, és kilenc személyt – köztük egy orvost – megfertőzött.

Romániában csütörtök délelőtt 49-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma. Közülük hat személyt nyilvánítottak gyógyultnak. A hivatalos adatok szerint 1450 személyt tartanak intézményes karanténban az országban. 12 878-an pedig otthonukban elszigetelten várják, hogy jelentkeznek-e náluk a fertőzés tünetei – írja az MTI.

hirdetés