Május 25-től enyhülnek, illetve módosulnak az addig kötelező általános köztéri maszkviselés szabályai Csehországban – közölték a cseh kormány hétfői ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában.
A kötelező köztéri maszkviselést, amely az utcákra és a zárt termekre egyaránt érvényes, március 19-én rendelte el az egészségügyi minisztérium. Adam Vojtech tárcavezető szerint május 25-től lényegében megszűnik a maszkok kötelező viselete a köztereken, az utcákon, míg továbbra is megmarad ez a kötelezettség a zárt termekben, a közösségi közlekedési eszközökön vagy a taxikban is. Az utcákon csak akkor kell továbbra is maszkot viselni, ha az emberek közti távolság két méternél kevesebb.
Ez is érdekelheti
Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó SzeghalmonA cseh kormány arra az álláspontra jutott, hogy már nem fogja kérni a parlamentet a május 17-én lejáró szükségállapot meghosszabbítására. Az addig fel nem oldott, a közéletet és a gazdasági tevékenységet korlátozó intézkedéseket a szükségállapot szabályozása alól átvezeti a közegészséget védő szabályozás alá – mondta Adam Vojtech újságíróknak. „Mindazokat a szolgáltatásokat, amelyek feloldása május 25-re van tervezve, május 17-e után a közegészséget védő törvény alapján fogjuk szabályozni” – szögezte le az egészségügyi miniszter.
Korábbi bejelentés szerint a március közepén bevezetett, és még érvényben lévő korlátozó intézkedéseket legkésőbb május 25-én oldanák fel. A terv szerint május 25-én megnyílnak például a vendéglők és a szállodák, illetve visszatérhetnek a padokba az általános iskolák tanulói is. Ez utóbbi azonban önkéntes lesz, az adott iskolák helyzetének és a szülők döntésének a függvényében. A hagyományos általános iskolai oktatást szeptember elsején tervezik felújítani Csehországban.
Kokes János MTI









