Békés megyében próbázik a MÁV-Start emeletes vonata

vasúti, tanulóbérletek Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Rácz János

Március közepén gördült ki a Nyugati pályaudvarról az első emeletes motorvonat. 2022 év végéig összesen 40 nagy kapacitású járművet állít forgalomba kormányzati támogatással a MÁV-START.

hirdetés

A Stadler KISS, a MÁV-START emeletes vonata az előírt vizsgálatok és típusteszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában kezdhetik meg az utasforgalmi próbaüzemet. A próbaüzem során először utasok nélkül kell a kocsiknak az előírt hibamentes futást teljesíteni.

hirdetés

Egy ilyen próbaüzem során sikerült néhány szót váltanunk Rácz János mozdonyvezetővel, aki elmondta: a régióban Békéscsaba és Mezőtúr között, 160-nal próbázik a vonattal a felújított vasútvonalon. „Eközben az utastérben német mérnökök figyelik az eseményeket. Ez a három összekapcsolt vonat 465 méter hosszú és elvileg 1800 fő befogadására képes, ekkora személyszállító vonat aligha van most másik az országban” – fogalmazott. Hozzátette, hogy csak a próbák ideje alatt közlekedik így és erre a szerelvény.

Kényelmi szempontból nem lehet panaszunk, hiszen a vonatban modern utastájékoztató rendszer, légkondicionáló, tágas utastér fogad minket. WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkezik.

 

Ez is érdekelheti:

hirdetés