Faragó Csaba: emberközeli és rugalmas a Pannon Oktatási Központ

Bencsik, scholtz, pannon Fotó: Körös Hírcentrum

A Pannon Oktatási Központot bemutató cikksorozatunk első részében Bencsik Ilona, az iskola oktatási koordinátora avatott be az intézmény működésébe, majd pedig Scholtz Endre festőművészt, tanárt kérdeztük arról, hogyan látja az iskolát. Ezúttal Faragó Csaba, az iskola szeptembertől már végzős tanulója oszt meg további részleteket az intézményben folyó munkáról és saját tapasztalatairól.

Csabának ajánlották az iskolát, korábban egy békéscsabai szakközépiskola diákja volt. Mivel ott inkább a reál tárgyak voltak fontosak, az ő humán beállítottságával inkább a váltás mellett döntött. A hetente két alkalommal zajló oktatást teljesíthetőnek gondolta, és az is látszott, hogy mást is tud mellette csinálni. Egy amatőr színházban játszik, magánénektanárhoz és kórusba jár még. Ezzel ki is telik a hete, egyáltalán nem érzi magát elkallódottnak. A szüleivel átbeszélve hozta meg az iskolaváltásról szóló döntést.

A beilleszkedés nagyon jól ment, rugalmasak, kedvesek a pedagógusok. Figyelnek az egyénekre, mindenki sajátos igényeire. Rengeteg sorsot lát az ember a közösségen belül – tette hozzá Csaba. Ez a fajta sokszínűség az előző iskolájából hiányzott, itt minden élményekkel teli, kalandos. Az érettségi bizonyítványt ma már elengedhetetlennek látja, viszont a megszerzéséhez jó lehetőség a Pannon azoknak, akik a nappali oktatási rendszerben nem tudják megszerezni. Neki személy szerint a reál tantárgyak voltak nagyon nehezek, mert konkrét célja, iránya van már az életben. Álmai egyetemén nem pontokat néznek, de az érettségit mindenképpen le kel tennie.

Csaba úgy látja, az ő korosztályában kevesen annyira céltudatosak, mint ő. Kevesen vannak például, akik egyértelműen humán beállítottságúak és ezt az irányt szeretnék követni. Éppen ezért az iskolát annak is ajánlaná, aki még nem látja a saját útját, de érettségit biztosan szeretne. Sokáig ő is szkeptikus volt, hogy valóban megkapja-e azt a színvonalas oktatást, amire ehhez szüksége van. Egyelőre egyértelműen pozitívan csalódott. Ráadásul a kellemes környezet miatt is szívesebben jár be.


Kövessen minket Facebookon!