Békéscsaba teljes közigazgatási területén kötelezővé teszik a maszk viselését

békéscsaba Fotó: Szarvas Péter / Facebook

Szarvas Péter, Békéscsaba (Fidesz-KDNP által támogatott) polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy elkészült a rendelet, amely reflektálva a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedésekre két fontos döntést tartalmaz. A következőkben a városvezető bejegyzését olvashatják.

hirdetés

“Tisztelt Békéscsabaiak!

hirdetés

November 10-én éjjel megjelent a Magyar Közlönyben a 484/2020. (XI.10.) Korm. rendelet, amely tartalmazza a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket. A délelőtti órákban Dr. Bacsa Vendel jegyzővel és a hivatal jogászaival a megjelent szabályok értelmezésével foglalkoztunk. Délutánra elkészült a rendelet, amelyben két fontos döntést hoztam a csabaiak egészsége és a járvány lassítása érdekében.

  • A kormányrendelet felhatalmazása alapján elrendeltem a CsabaParkban található kutyafuttató bezárását, mivel a hely alkalmas lehet csoportosulások kialakulására. Jelen helyzetben pedig elkerülendő a kontaktusok számának növekedése.
  • A másik fontos döntés az, hogy a békéscsabaiak egészségének védelme, valamint a járvány terjedésének lassítása érdekében november 13. péntek 0.00 órától Békéscsaba teljes közigazgatási területén, a közterületeken, illetve a nyilvános helyeken kötelezővé tesszük a maszk viselését. Ez alól csak a kormányrendeletben foglaltak képeznek kivételt.

Kérem értsék meg, hogy a COVID-19 járvány terjedésének veszélye komoly és közös érdekünk a lassítása. Ennek érdekében kell most mindannyiunknak kényelmetlen helyzeteket is elviselnünk. Az egészség a legfontosabb! Vigyázzanak magukra és egymásra!”


Már letölthető a kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás


Fotó: Szarvas Péter / Facebook

hirdetés