Elhunyt Diego Maradona

elhunyt Maradona

Hatvanéves korában szerdán szívrohamban elhunyt Diego Maradona, minden idők egyik legjobb futballistája – jelentette be a világbajnok argentin játékos jogi képviselője.

Maradona hosszú évek óta komoly egészségi problémákkal küzdött, a hónap elején, mindössze néhány nappal 60. születésnapját követően depresszió miatt került be egy magánklinikára, ahol vérszegénységet és kiszáradást is megállapítottak nála. Akkor azt közölték, hogy háromnapos hidratálásra van szüksége, de nincs vészhelyzetben és bármikor elhagyhatja a kórházat, ám nem sokkal ezt követően koponyaűri vérzés miatt meg kellett operálni.

hirdetés

A beavatkozást követően saját orvosa napokig nem engedélyezte neki a korház elhagyását, mert alkoholfüggősége miatt súlyos elvonási tünetek jelentkeztek nála. Egy másik orvos, Alfredo Cahe pedig kijelentette, hogy Maradonának gyógykezelésre van szüksége, hogy abbahagyja az alkoholfogyasztást, mert az egész családja egyetért abban, hogy jelenleg kezelhetetlen, ráadásul problémái vannak a májával, a szívével és az érrendszerével.

A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de azóta egészségi problémákkal küszködött.

MTI