Mától használhatják az autósok az M44 Kondoros és Békéscsaba közötti szakaszát

M44 Kondoros Békéscsaba szakasza Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: NIF Zrt.

Újabb 17,6 kilométeres szakasz készült el a padka külső szélének vonalán (koronaélen) belül Kondoros és Békéscsaba között az M44 gyorsforgalmi útból, így Békéscsaba még közelebb kerül a fővároshoz. A menetidő a tavaly átadott 62 kilométerrel együtt akár 25 perccel is csökkenhet. Az útszakasz 2020.12.11. (péntek) 12-14 óra közötti időpontban kerül megnyitásra.

hirdetés

A kormány közlekedésfejlesztési céljai között szerepel, hogy a megyeszékhelyeket be kell kötni az országos gyorsforgalmi úthálózatba. E koncepció jegyében kezdődött el 2016-ban az M44 gyorsforgalmi út Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszának építése is. A fejlesztés keretében 2×2 sávos autóút épült, középen fizikai elválasztással, stabilizált padkával. A tervezési sebesség 110 km/h. A beruházás határidőre, 2019 októberére el is készült.

hirdetés

Eközben már elindultak a munkák a nyomvonal folytatásánál, a 17,6 kilométeres Kondoros- Békéscsaba közötti szakaszon is. Az út a fentiekhez hasonló műszaki paraméterekkel épült.

Az első egy kilométer és a hozzá kapcsolódó ideiglenes körforgalom a megelőző szakasszal együtt 2019 őszére elkészült. Ez a csomópont biztosította a kapcsolatot a Tiszakürt-Kondoros szakasz és a 44. sz. főút között. A projekt során a következő mérföldkő a Békéscsabai végcsomópont körforgalmának forgalomba helyezése volt 2020 júliusában. A két végpont között nagy erőkkel azon dolgozott a kivitelező, hogy a főpályát még a 2020-as évben át tudja adni az autósoknak. A szakasz, a rajta lévő műtárgyakkal együtt a befejezési határidő előtt másfél hónappal megkapta a forgalomba helyezési engedélyt.

A 17,6 kilométeren egy bazaltbeton pályaszerkezettel készült turbó körfogalom, egy különszintű csomópont (Fürjesi csomópont), két vadátjáró és hét híd épült. Kétsoprony térségében az új Gyúrpusztai pihenő szolgálja a közlekedők kényelmét. Békéscsabán bővült a mérnökségi telep, melynek feladata az elkészült szakasz üzemeltetése lesz.

A kivitelező január végéig, a szerződésben szereplő befejezési határidőig a Kondorosnál lévő ideiglenes csomópont elbontásán, a Fürjesi csomópontban a 44. sz. főút melletti kerékpárút korrekció befejezésén, valamint a felvonulási területek rendezésén, rekultivációján dolgozik majd.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai minisztérium miniszterhelyettese elmondta: a kormány azt szeretné, hogy hazánk 2030-ra Európa öt legélhetőbb és leginkább versenyképes országa közé tartozzon. Ehhez elengedhetetlen, hogy Magyarország megfelelő úthálózattal rendelkezzen, éppen ezért ambiciózus terveik vannak ezen a téren. „Ezek megvalósításában a koronavírus-járvány sem jelent akadályt. A célunk az, hogy minden megyei jogú város elérhető legyen négysávos úton, és minden településről fél órán belül csatlakozni lehessen ilyen típusú útra. Egyre közelebb vagyunk ezeknek a céloknak az eléréséhez. 2025-re Magyarország mind a 23 megyei jogú városa kivétel nélkül elérhető lesz négysávos úton, és a hazai települések háromnegyede, azaz az ország lakosságának 90 százaléka 30 perces közelségben lesz egy négysávos úthoz” – fejtette ki a miniszterhelyettes. Hozzátette: az M44-es út elkészülte nemcsak a békéscsabaiaknak, hanem a térség minden lakójának és vállalkozójának jó hír.

Herczeg Tamás Békés megye 1. sz. választókerületének országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Egy régi vágya teljesült a Békéscsabán és a környéken élőknek az M44 megépülésével. Ez az új, 17,6 km-es gyorsforgalmi út egy nagyon forgalmas, balesetveszélyes szakaszt vált ki. Az hogy Békéscsaba be lesz kötve Magyarország gyorsforgalmi úthálózatába konkrét vállalkozói, befektetői érdeklődéseket hozott intenzívebben mint eddig. A megye gazdasági fejlődése szempontjából ez meghatározó.

Dankó Béla Békés megye 2. sz. választókerületének országgyűlési képviselője azt mondta: Nagyon örülünk annak, hogy mi már a megye nyugati részén élvezhetjük az m44 már átadott szakaszának pozitív hatásait. Közvetlen hatás, hogy sokkal gyorsabban és biztonságosabban autózhatunk Budapest irányába. Nagyon örülünk az új szakasz megépülésének is. Nagyon fontos az, hogy a megyeszékhely is be lett kötve a gyorsforgalmi úthálózatba.

Takács Árpád Békés megye kormánymegbízottja kiemelte: A mai nap az ígéretek megtartásának a napja, hiszen egy több mint 40 éves álom vált valóra ezzel a beruházással. Mi hisszük és valljuk, hogy Békés megye a lehetőségek hazája. Az M44 tovább tágítja a lehetőségeink palettáját. Jelen fejlesztés az itt élők biztonságát, az agráriumot és az ipart is szolgálja egyszerre. A fejlődő ipar és mezőgazdaság pedig vonzza a szakképzett munkaerőt, a magasan képzett humán erőforrást. Ez Békés megye népességmegtartó erejének záloga.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta: Dolgozik a kivitelező az M44 Lakitelek-Tiszakürt közötti szakaszán is. Az útépítés folyamatos, a főpályán – a műtárgyak kivételével – már végig aszfaltréteg van. A tiszakürti különszintű csomópont építéséhez szükséges volt a 44. sz. főút összesen 3,2 km hosszú korrekciós szakaszának megépítésére is, melyet múlt hónapban adtak át a forgalomnak. A Tisza felett épülő 556 m méter hosszú híd alépítményi munkálatai elkészültek. A hullámtéri hidak előregyártott vasbeton hídgerendái beemelésre kerültek, folynak a vasbeton pályalemez vasszerelési munkái, a mederhidat tartó pilonok építése a befejezéséhez közeledik. A mederhíd szerkezet tolási fázisa mindkét oldalon túlhaladta az ideiglenes jármot, összekapcsolódott és a hídszerkezet folyamatossá vált. Elindult az előkészítő munka Szentkirály és Lakitelek között is. A fakivágás, bozótirtás, lőszermentesítés megtörtént. A töltésalapozás és töltésépítés megkezdődött. A Kecskemét és Szentkirály közötti szakaszon megkezdődött a területszerzés.

hirdetés