A MOL békési régiója bekapcsolódik a duális képzésbe

A MOL békési régiója bekapcsolódik a duális képzésbe Fotó: MOL

A MOL tavaly ősszel kötött együttműködési megállapodást a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál technikumával a stratégiai középiskolai kapcsolatok erősítése, a fluidumkitermelő technikus képzés népszerűsítése érdekében, a duális képzés keretein belül. Az együttműködés következő lépése az volt, hogy a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartásba vette a MOL-t. A kamara Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló programjának célja, hogy igazodva a megváltozott szakképzési törvény előírásaihoz, hosszú távon biztosítva a képzés fenntartását és az utánpótlásképzést.

A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari, petrolkémiai és fogyasztói kiskereskedelmi vállalat, amely több mint 30 országban van jelen és közel 25 000 embernek ad munkát. A cég központja Budapesten van, innen irányítja a magyarországi működést is közel tízezer munkavállaló számára.

hirdetés

A MOL és hazai leányvállalatai elkötelezettek a Szakképzés 4.0 stratégia mellett, és céljuk a törvény iránymutatásainak megfelelően a modern, gyakorlatközeli, élmény alapú tanuláson keresztül a „MOL-os” munkakultúra megismertetése a diákokkal. A vállalat Magyarországon üzletáganként (Upstream, Downstream, Innovatív Üzleti Szolgáltatások) számos telephelyen van jelen, melyek közül már több rendelkezik kamarai nyilvántartásba vételi engedéllyel a szakképzésre vonatkozóan, például vegyésztechnikus, gépésztechnikus, villanyszerelő, hegesztő szakmákban.

A fluidumkitermelő technikus egy talán kevésbé ismert szakma, azonban a vállalat és így a régió üzemanyag és energia ellátásának szempontjából kulcsfontosságú. (A fluidum latin eredetű szó, a folyadék régies kifejezése – a geológiában a folyadékoknak, gázoknak, gőzöknek egy közös elnevezése, elsősorban a vízre, kőolajra és a földgázra utalva.) A szakmát sikeresen elsajátítók a szénhidrogén mezőn biztonságosan működtetik a mélyfúrási, lyukbefejezési, kútjavítási és magfúrási tevékenység során használatos berendezéseket. Ezentúl gépeket, műszeres méréseket végeznek, felügyelik, működtetik, szükség esetén javítják és karbantartják a fluidumok gyűjtéséhez, kezeléséhez, tárolásához és szállításához szükséges technológiai rendszereket.

Fotó: MOL

A MOL 2021 őszén kötött együttműködési megállapodást a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál technikumával a stratégiai középiskolai kapcsolatok erősítése, a fluidumkitermelő technikus képzés népszerűsítése és képzés minőségi színvonalának emelése érdekében, a duális képzés keretein belül. A vállalat célja, hogy a MOL-csoport munkájára minél hamarabb felhívja a fiatalok figyelmét, majd a saját munkaerő biztosítása már az általános iskolai pályaorientációt követően a középiskolai tanulók bevonzásával megkezdődjön. A duális képzés során olyan gyakorlatias olajipari tudásanyag átadása a cél, amellyel a MOL-csoportnál tanulók minél hamarabb, magabiztosan, standard tudással legyenek képesek a bizonyítvány megszerzését követően munkába állni, elsősorban a MOL-csoport telephelyein.

Az együttműködés következő lépése nyilvántartásba vétel a Békés Megyei Kerekedelmi és Iparkamaránál. A kamara Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló programjának célja, hogy igazodva a megváltozott szakképzési törvény előírásaihoz, hosszú távon biztosítva a képzés fenntartását és az utánpótlásképzést. Így a MOL is jól jár, a diákok is.

 

Forrás: Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara