Scholz: Putyin a felperzselt föld taktikájával sem győz

A felperzselt föld taktikájával sem győzi le Ukrajnát Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette ki Olaf Scholz csütörtökön.

A kancellár az európai uniós tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács délután kezdődő találkozójára kidolgozott német álláspontot a szövetségi parlamentben (Bundestag) ismertető beszédében kiemelte, hogy Vlagyimir Putyin hiába támad polgári célpontokat Ukrajnában, “bomba- és rakétaterrorja” csak tovább erősíti az ukránok és partnereik elszántságát.

hirdetés

A polgári célpontokra záporozó rakéták és önmegsemmisítő drónok Vlagyimir Putyin “kétségbeesésének jelei”, éppen úgy, mint a hazájában elrendelt mozgósítás. Az orosz elnök az ilyen akciókkal a “megfélemlítésünkre és megosztásunkra” törekszik, és “a gyengeségünkre spekulál, de téved, mert nem vagyunk gyengék” – jelentette ki Olaf Scholz.

Németország továbbra is kiáll Ukrajna mellett, amíg csak szükséges, és fegyverek, pénz és humanitárius segítség mellett ötezer ukrán katona kiképzését is vállalja – közölte, hozzátéve, hogy Németországban építik ki az uniós kiképző misszió egyik központját. Ukrajna pénzügyi támogatásáról elmondta: “jó hír”, hogy az orosz támadás ellen védekező ország nemzetközi partnereinek támogatása révén az év végéig biztosított az ukrán államháztartás finanszírozása.

Aláhúzta: Vlagyimir Putyin az energetika területén is “elszámította magát”, úgy gondolta, hogy “a gázcsap elzárásával zsarolhat minket”, de az utóbbi hónapok erőfeszítései révén már “nyugodtan kijelenthető”, hogy Németország minden bizonnyal jól átvészeli a telet. Hozzátette, hogy a földgáztárolók töltöttsége már jóval a november 1-jei határidő előtt elérte a 95 százalékot, ami “nagy teljesítmény”. Ugyanakkor az ellátásbiztonság uniós szintű megteremtését szolgáló erőfeszítéseket körültekintően kell folytatni, és nem lenne szabad hatóságilag korlátozni az importált földgáz árát – emelte ki Olaf Scholz.

Kifejtette, hogy a piaci mechanizmusoktól független, politikai jellegű árkorlátozás kockázatos, azzal a veszéllyel jár, hogy a szállítók inkább máshol adják el földgázt, ahol több pénzt kapnak érte, és az EU így végül pórul jár, mert nem tudja fedezni szükségletét. Egyoldalú lépések helyett együttműködésre van szükség a világ más nagy fogyasztóival, köztük Japánnal és Dél-Koreával, hogy együtt meggátolják az árfelhajtó hatású versengést a földgázért – szögezte le.

Tárgyalni kell a földgázkitermelőkkel is arról, hogy hol húzódhat a mindenkinek egyaránt megfelelő árszint. Az olyan nagy földgáztermelő országok, mint az Egyesült Államok, Kanada és Norvégia “mind kiállnak Ukrajna mellett, velünk együtt, és érdekeltek abban, hogy az energia ne váljon megfizethetetlenné Európában” – mondta a német kancellár.

MTI