Elkapták a mezőberényi fosztogatót

lopás Orosházán, lopás, kék hír Illusztráció: Pixabay.com

Mezőberényben, a Laposi kertekben keresett eladható dolgokat egy férfi. Több tároló ajtaját felfeszítette, rongálással és lopással is okozott kárt. A rendőrök elfogták.

hirdetés

A Békési Rendőrkapitányság rendőrei 2023. április 26-án elfogtak és előállítottak egy 29 éves mezőberényi férfit, aki ellen korábban már indítottak büntetőeljárást azért, mert 2022 októberében Kamuton betört egy tanyába. A külső nagykapuról levágta a lakatot, majd az épület ajtajáról lefeszítette a vasrácsot. Többek között láncfűrészeket, hegesztőt, akkumulátort és egyéb dolgokat vitt el, a lopással több, mint 200 ezer forint kárt okozott.

hirdetés

A nyomozók kiderítették, hogy emellett még további bűncselekmények írhatók a számlájára. Szintén 2022 utolsó hónapjaiban Mezőberényből, a Laposi kertekből kilenc tulajdonos tett bejelentést arról, hogy idegen járt a telkén. Volt, akinek feltörték a szerszámtárolóját, máshol a kertben álló hétvégi házba mentek be. Az egyik telekről pedig összesen egymillió forint értékű, építőiparban használatos szerszámokat vittek el.

Ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetésével is a 29 éves mezőberényi férfi gyanúsítható. A rendőrök a lopott dolgok egy részét lefoglalták tőle, és immáron összesen 10 bűncselekmény miatt folytatnak ellene eljárást – számolt be a rendőrség a Police.hu oldalon.

hirdetés