MÁV: kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban

vonatbaleset, átjárós balesetek, statisztika, vonat Illusztráció: Körös Hírcentrum

Az idei baleseti statisztika szerint körültekintőbben és szabálykövetőbb módon közlekednek az autósok a vasúti átjárók közelében – közölte a MÁV Zrt. a honlapján.

hirdetés

Azt írták, hogy idén eddig a vasúti átjáróban 31 baleset történt, amelyek során egy ember meghalt és ketten súlyosan megsérültek. A tavalyi azonos időszak alatt 54 vasúti átjárós baleset történt, ebből kilenc volt halálos 19 áldozattal, és 6 végződött súlyos sérüléssel. A MÁV szerint az esetszámok idei csökkenése a 2022-ben elindított vasútbiztonsági kampány sikerét igazolja, amit a vasúti átjárós balesetek számának drámai megemelkedése miatt indította el még 2022 áprilisában.

hirdetés

Emlékeztettek, hogy a balesetek számának csökkenését hivatott elősegíteni a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása, amelyben 30 százalékkal megemelik a közúti közlekedés szabályait megsértőkkel szemben kiszabható bírságokat. 2023 szeptemberétől például a vasúti átjárón való áthaladásra vagy a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok megszegését akár 390 ezer forintos közigazgatási bírsággal is sújthatják – írták. Közölték azt is, hogy az elmúlt 15 évben vasúti átjáróban nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset, azokat minden esetben a sofőrök figyelmetlensége vagy a KRESZ-szabályok megszegése okozta.

A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni

Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad. A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer per órás átlagsebességgel szabad áthaladni. Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni. A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban) – sorolták.

Közölték azt is, hogy ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik – nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény -, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt, csak azután szabad tovább haladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat és a biztonságos áthaladásnak minden feltétele adott. A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelzőkészülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is – áll a közleményben.

hirdetés