Vizuálpedagógiai közmunkás címen készült dokumentumfilm az életéről, Békéscsaba Kiváló Pedagógusa, hagyományőrző lovasíjász, értékmentő, aki nemrég Attila hun király bőrébe bújt.
Van valami összművészeti aurája, amiben jó lenni. Diáknak, művészetkedvelőnek, barátnak egyaránt. Gondolati síkon mozog, kísérletezik, miközben ezerfélét csinál. Talán ez a sokszínűség teszi megunhatatlanná Novák Atillát, aki idén harminchatodik éve tanít. Frissességén és lendületén mintha nem fogna az idő, most is olyan lelkesedéssel tevékenykedik, mint húsz éve, és a diákok is ugyanolyan érdeklődéssel hallgatják. A Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium művészeti tagozatának munkaközösség vezetője, számos iskola óraadója, képzőművész, lovasíjász, és a 3T (NSZK) művészeti formáció alapító tagja, ahol két másik tanárkollégájával és barátjával 21 éve szerveznek emlékezetes performanszokat.
Energiáit talán a gyerekkorából hozott természetszeretete táplálja, hiszen nagyszülei tanyáján sokféle állattal találkozott, ahol a lovak hatottak rá leginkább. Lovat rajzolva mutatta meg gyerekként a pályaválasztáskor, hogy mihez ért, majd a pedagógus pálya mellett hagyományőrző lovasíjászattal kezdett foglalkozni. Keleti Szél nevű csoportjával erősíti a Viharsarok lovasíjászatát, melyet fiával és egy barátjával hozott létre a honfoglaló lovas nomád harcmodor hagyományainak megőrzésére. Ennek is köszönhető, hogy modellt állt, pontosabban ült Corvus-Kora Róbert festőművész Attila, a hun című monumentális méretű panorámafestményéhez, melyen magát a hadvezért, Atillát, Isten ostorát személyesítette meg a festőművész felkérésére.
Novák Attila értékeket ment: egykor megszervezte Kass János grafikusművész Kner Nyomda előtti térplasztikájának megmentését, mely ma a Szegya Alkotóháza mellett áll, nemrég pedig a 2018-ban elhunyt Kossuth-díjas festőművész, Fajó János nevét vette fel az Alkotóház a kezdeményezése nyomán.
Az interjúban visszatekintünk a művésszé válásra, Mladonyiczky Béla szobrász-, és éremművész szerepére, de a 3T (NSZK) művészcsoport névadását is megfejtjük.
Művészet, csabai kolbász, disznótor és égő zongora: heterogén felsorolás, azonban ennyi minden került szóba a beszélgetéskor, illetve még több is…
A teljes interjút itt hallgathatják meg: