Lett miniszterelnök: Riga újabb katonai segélyt hagyott jóvá Ukrajnának

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

A lett kormány Ukrajnának újabb katonai segélycsomagot hagyott jóvá, amely egyebek mellett rövid hatótávolságú légvédelmi fegyvereket és megfigyelő drónokat fog tartalmazni – jelentette be Evika Silina lett miniszterelnök kedden az X közösségi portálon.

hirdetés

„A kormány most hagyta jóvá NBS MANTIS légelhárító lövegek, pilóta nélküli taktikai megfigyelőrendszerek, valamint egyéb fontos felszerelések és technikai eszközök átadását az ukrán fegyveres erők számára” – írta a kormányfő. Reményét fejezte ki, hogy a támogatás segít javítani Ukrajna légvédelmi és felderítési képességein.

hirdetés

Hozzátette: országa GDP-jének mintegy 0,25 százalékát fordítja évente Ukrajna támogatására. „Minden katonai szállítmánnyal megerősítjük barátságunkat az ukrán néppel az agresszor Oroszország elleni harcban, amely a legnagyobb veszélyt jelenti a békére és a biztonságra. Továbbra is támogatni fogjuk Ukrajnát kétoldalúan és szövetségeseinkkel együtt” – fogalmazott a miniszterelnök.

A múlt hét végén tett látogatást Kijevben Baiba Braze lett külügyminiszter, aki bejelentette, hogy Riga egy 215 megawattos generátort ad át Ukrajnának a főváros energiaszükségleteinek fedezésére. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pedig közölte, hogy Lettország Ukrajnával együtt növelni fogja a drónok gyártását az Ukrajna szükségleteinek kielégítésére létrejött nemzetközi kezdeményezés, az úgynevezett drónkoalíció keretében – emlékeztetett a belejelentés kapcsán az Ukrajinszka Pravda hírportál.

MTI

hirdetés