Három forduló után a Ferrari közel sem nyújtja azt a teljesítményt, mint amire a tesztekre előzetesen számítani lehetett. Ám a legutóbbi hétvége után a sajtó inkább a csapat utasítással foglalkozott, és Leclerc mellé állt ez ügyben.
A Kínai Nagydíj során a Ferrari arra kérte a harmadik helyen autózó Charles Leclercet, hogy engedje el Sebastian Vettelt, mivel a német gyorsabb. Ám a négyszeres bajnok sem tudta felvenni a tempót a Mercedesekkel, ráadásul a monacói a futamot Verstappen mögött fejezte be, ami miatt világszerte rengetegen kritizálták a csapat döntését, legyen az rajongó vagy újságíró.
Ez is érdekelheti
Egy apró szikra okozott tüzet egy békéscsabai műhelyben„Ha van egy 30 millió dolláros embered, meg egy 2,5 millió dolláros, akkor elég egyértelmű a hierarchia” – fogalmazott Toni Vilander újságíró.
Ahogy mindig, most is az olasz sajtó az, aki keményen bírálja a Scuderia cselekedeteit, így tett most az olasz Corriere della Sera is.
„Jó lenne, ha a Ferrari végre rájönne arra, hogy leigazolták a megfelelő pilótát, és ez Charles Leclerc. Maranelloban el kéne venni a kapitányi karszalagot Vetteltől és oda kellene adni Leclecnek” – olvasható náluk.
Racingline.hu









