A Szent István Egyetem címzetes egyetemi docense lett dr. Takács Árpád

Takács Árpád Fotó: Kormanyhivatal/Lehoczky Péter

Az elmúlt években végzett tudományos munkássága, egyetemi oktatói tevékenysége, valamint az agrárium és a vidék jövője érdekében teljesített szolgálata elismeréseképpen, illetve a felsőoktatás és a Békés Megyei Kormányhivatal közötti kiemelkedő szakmai együttműködés kialakításáért a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar Tanácsa címzetes egyetemi docens címet adományozott dr. Takács Árpádnak.

Dr. Takács Árpád 25 év rendvédelmi, közigazgatási vezetői gyakorlattal, szakmai tapasztalattal rendelkezik, 2017 februárjáig a katasztrófavédelem kötelékében teljesített szolgálatot. Munkája elismeréseképpen 2010-ben Szolgálati Érdemjel arany fokozata kitüntetésben, egy évvel később Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült. 2015-ben pedig Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Közbiztonsági Tagozata kitüntetést vehette át.

hirdetés

Dr. Takács Árpád 2017 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem berkein belül működő Záróvizsga Elnöki Kollégium tagja, 2015-2016 között óraadóként tanított a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében. Ugyanezen időszakban a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács tagjaként, illetve a Védelem Katasztrófavédelmi Szemle című szaklap szerkesztőbizottsági tagjaként is tevékenykedett. Tartott előadást nemzetközi és hazai tudományos konferencián, számos publikációja jelent meg a katasztrófavédelem, iparbiztonság, védelmi igazgatás témakörében szakmai lapokban. Tudományos lektora a „Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset elleni védekezés I.” – Veszélyes anyagok és súlyos baleseteik az iparban és a szállításban” címmel 2015-ben nyomdafestéket látott szakkönyvnek.

Fotó: Kormanyhivatal/Lehoczky Péter

„Dr. Takács Árpád hitvallása, hogy a magyar vidék felemelkedése, a térség népességmegtartó ereje az agráriumban, a vidékfejlesztésben keresendő. Hiszi, hogy a vidék felemelkedésére, az agrárium fejlesztésére komplex megoldások szükségesek, amihez az érintetteknek közös gondolkodásra, cselekvésre van szükség. A kutatás-fejlesztésnek, a felsőoktatásnak, a kamaráknak, a gazdaköröknek, az államigazgatásnak, agrár-szakigazgatásnak együtt kell dolgoznia…” – hangzott el a címzetes egyetemi docens címet tanúsító oklevél átadását megelőzően, dr. Takács Árpád laudációjában.

Dr. Takács Árpád a címzetes egyetemi docens címét igazoló oklevelet a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén, Szarvason vette át dr. Palkovics László rektortól és dr. Futó Zoltán megbízott dékántól.

Szóljon hozzá!

+ 50 = 56