Munkácsy Múzeum: adósságot törleszt az új tárlat

tárlat Fotó: Körös Hírcentrum

Ahogyan arról már korábban írtunk, január 22-én az “Ami csabai…” sorozatban új tárlat nyílt a Munkácsy Mihály Múzeumban Békéscsabán. A Mértankapszula. Az európai konstruktivizmus békéscsabai nagymesterei: Bohus – Fajó – Lukoviczky – Mengyán egy adósságtörlesztés a város és a múzeum részéről az alkotók és leszármazottaik felé.

hirdetés

Gyarmati Gabriella, a kiállítás kurátora és látványtervezője megosztotta, körülbelül két éve dédelgetett vágyálom ez a tárlat. Amikor tavaly év végére összeállt a 2019-es tervezet, akkor látták, hogy azok a termek, amik kellenek a kiállítás megvalósításához, csak ebben az időszakban szabadok. Így döntöttek a Magyar Kultúra Napja, mint méltó ünnep és alkalom mellett.

hirdetés

A Kolozsváry-Tevan Teremben Lukoviczky Endre alkotásai kaptak helyet. Ő ebben az évben ünnepli 80. születésnapját, és eddig neki nem volt komoly nagy kiállítása Békéscsabán. Ezért számára ez a különleges státusz egy születésnapi ajándék is egyben a várostól, a múzeumtól. A másik három művész pedig a nagyobb, Jankay Teremben kapott helyet, ott is jól elkülönítve egymástól.

A négy alkotó között számos párhuzamot lehet vonni. Mindannyian vagy a megyeszékhelyen születtek, vagy hosszabb ideig éltek itt. Mindannyian Mokos József már életében legendássá vált rajzszakkörébe jártak. Itt a nagyon alapos képzés mellett egy olyan életszemléletet sajátíthattak el, amit csak az odajárók érthettek meg igazán. Emellett, bár a két még élő alkotó is már máshol él, máig megőrizték békéscsabaiságukat, szívesen és örömmel jönnek vissza.

A kiállított műtárgyak ezúttal kizárólag az alkotóktól, vagy az alkotók hagyatékából érkeztek kölcsönbe. Bár a múzeumnak is vannak alkotásai a művészektől, például Fajó János úgy 10 évvel ezelőtt egy 93 darabból álló szitanyomat-gyűjteményt ajándékozott a múzeumnak – azok most nem lettek kiállítva. A másik három művésztől szintén korai szitanyomatok és plasztikák vannak az intézmény tulajdonában. Különlegessége a tárlatnak, hogy ez a négy alkotó közösen nemhogy Békéscsabán, de máshol sem állított még ki. Ez is emeli talán a gyűjtemény értékét.

Május 5-ig láthatják az érdeklődők a kiállítást, addig több programot, ismeretterjesztő előadást, beszélgetést is tervez a múzeum. Ezekről majd részletesebben az intézmény honlapján tájékozódhatnak. Lonovics László képzőművészt és Mengyán Andrást mindenképpen szeretnék az előadók sorában látni. Lonovics László már a négy alkotót követő generáció tagja, alkotásai mutatják az elődök hatását, mintha átvette volna tőlük a stafétát.

A Gyarmati Gabriellával készült interjút itt meghallgathatják:

hirdetés

Szóljon hozzá!

18 − = 10