Nem támogatta a túlóratörvény szabályozásával kapcsolatos előterjesztést a közgyűlési többség

túlóratörvény Fotó: Körös Hírcentrum

Ahogy arról a nap folyamán már beszámoltunk, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a mai közgyűlésen tárgyalta (többek között) Miklós Attila túlóratörvény szabályozásával kapcsolatos előterjesztését.

hirdetés

Hosszas vita után végül úgy döntött a közgyűlési többség, hogy ezt a passzust nem hagyja jóvá, nem támogatja a határozati javaslatot.

Dr. Kerekes Attila (Fidesz-KDNP) a témával kapcsolatos felszólalásában elmondta: az emberek többet dolgoznának, csak eddig nem volt rá törvény adta lehetőségük, a túlóratörvény most ezen segít. Hozzátette, csodálkozik azon, hogy az ellenzék támadja a túlóratörvény adta lehetőséget.

Miklós Attila (MSZP): A 250 óráról 400 órára emelés több mint 3 hét plusz munkát jelent a dolgozóknak, miközben a kormány család barátnak nevezi magát.

Kocziha Tünde (Jobbik): Az emberek megélni szeretnének, nem túlórázni. Ha tisztességes fizetések lennének, akkor senki sem túlórázna.

A családbarát kormány frakciója számára is meglepő és kiábrándító adat, hogy egy átlag édesapa a statisztikák alapján 7 percet tölt gyermekével naponta. Úgy gondolom, hogy ez a törvény, még véletlenül sem szolgálja a családok érdekeit.

– vélekedett a Jobbikos képviselő.

Kaposi László (DK): Én emlékszem rá, hogy ez az önként vállalt túlóra hogyan működött régen, és most sajnos megint abba az irányba haladunk. Általában kijelölték az önként jelentkezőket. Ez így működött. Hozzátette: Akkor sem engedhetünk embereket ennyit dolgozni egy-egy ágazatban, ha azt valóban önként vállalják.

Dr. Ferenczi Attila tanácsnok (Fidesz-KDNP) szerint sok a félreértelmezés a túlóratörvénnyel kapcsolatban. Több kérdésben megerősítést kért dr. Bacsa Vendel jegyzőtől. Hangsúlyozta, hogy csak önkéntes alapon lehet 400 órára növelni a túlórát. Vannak akik szeretnének többet dolgozni és ezáltal többet keresni.

Kocziha Tünde (Jobbik) módosító javaslatot tett. Javasolta, hogy kerüljön bele még egy bejegyzés, határozati javaslatként. Ennek szövege: Békéscsaba Megyei Jogú Város képviselő testülete kérje fel Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt, hogy kezdeményezze az országgyűlésben a munkaidőkeret emelkedését és a túlmunkaórák számának jelentős növelését tartalmazó törvény mielőbbi visszavonását. Az előterjesztő befogadta a határozati javaslatot.

Kiss Tibor alpolgármester (Fidesz-KDNP): Amikor bezártak a békéscsabai gyárak akkor nem tiltakoztak az ellenzéki képviselők.

Egyetlen-egy olyan előterjesztéssel sem jöttek, hogy “gyertek emberek, tiltakozzunk!” a bezárások ellen.

– mondta az alpolgármester, majd hozzátette, a gazdaság fejlődik, a bérek nőnek és a GDP is nő.

Hanó Miklós alpolgármester (Fidesz-KDNP) szerint sokan politikai ügyet kreálnának a dologból.

Szarvas Péter polgármester szerint Miklós Attila nem készített pontos előterjesztést. Békéscsaba polgármestere szerint a Vagyonkezelő Zrt. alapszabálya alapján, a határozathozatalt jogszerűen nem lehet megtenni. Ugyanakkor a jegyző jogi véleményét figyelembe véve a napirend mégis szavazásra került.

A befogadást is tartalmazó határozati javaslatról szóló szavazás eredménye: 5 igen 9 nem 2 tartózkodás, Szarvas Péter polgármester a jogi aggályai miatt nem szavazott.

A közgyűlést követően zárt ülésre került sor, majd az ellenzéki képviselők sajtótájékoztatót tartottak ahol (sorrendben) felszólalt Miklós Attila (MSZP), Dr. Fülop Zoltán, Kaposi László (DK), Kocziha Tünde (Jobbik).Az itt készült hanganyagunk alább meghallgatható.

hirdetés

Szóljon hozzá!

+ 61 = 64