Gazda és pálinka a konyhában

pálinka Fotó: Körös Hírcentrum

A 20. Gyulai Pálinkafesztivál keretében vasárnap is számos érdekes programon vehetnek részt az érdeklődők. A délelőtt folyamán sor került a Gazda és pálinka a konyhában – látványfőzés és kóstoló című rendezvényre.

Vasárnap is folytatódott a Szilva a konyhában program, csak kiegészült a gazdákkal és a pálinkával – mondta el Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke. A mai alkalommal is egy négyfogásos menü készült, amelyben a pulyka és a szilva játszotta a főszerepet. Pulyka aprópecsenyét, érméket, pulykaragut készítettek aszalt szilvával, szilvaciberével, szilvalekvárral. Ezeket az ételeket végső simításként szilvapálinkával illatosították.

hirdetés

Prohászka Béla azt is elárulta, hogy az ételek készítése közben is lehet használni a pálinkát. Pácolásnál a vad- és rostosabb ételek esetében, szárnyasoknál pedig a főzési folyamat végén, inkább illatosításként érdemes bevetni.

 

Kapcsolódó tartalom:

 

Szóljon hozzá!

38 + = 40