Leaszfaltozzák Gyulán a József Dezső utcát

Fotó: Körös Hírcentrum

A csütörtökön tartott képviselő-testületi ülésen döntött a városvezetés a rendelkezésre álló 68 millió forintos keret felhasználásáról. Az összeg, utak és járdák építésére; felújítására használható fel.

A mai napon József Dezső utcán tartott sajtótájékoztatót Alt Norbert alpolgármester. Tizenhét beruházásról született döntés, amely alapján ez az utca is a listára került, az utcát le fogják aszfaltozni. Az alpolgármester a helyszínen elmondta, hogy a Pánczél Imre Tagintézmény előtt új parkolóhelyeket fognak létesíteni, a Vár utcában is aszfaltozni fognak, amelyhez az ott lakók 2,2 millió forinttal járulnak hozzá. A sándorhegyi körtöltésen járdaépítésre kerül sor, a Szent István úton a Lidlnél a kerékpárutat vezetik át egyik oldalról a másikra, a Ferencesek terén pedig útjavításra kerül majd sor.

hirdetés

Továbbá Gyulaváriban a Széchenyi úton térköves járdát építenek, a Gárdonyi Géza utcában a csapadékvíz- elvezető rendszert újítják meg, az Attila utca és a Pfiffner Paulina utcát összekötő gyaloghídon akadálymentesített járdát fognak kialakítani, valamint a törökzugi kispiac felújítására is sor fog kerülni.

A József Dezső utcán egy közel 100 méteres szakaszt fognak leaszfaltozni, amely beruházás 9,3 millió forintba fog kerülni. Alt Norbert elmondta, hogy a körzet képviselőjével – melyhez ez az utca is tartozik -, a tavalyi év során megromlott a viszony, a közös munka nem működött tovább, ezért Veres Andrást kérték fel, hogy képviselje az ott lakók ügyeit. Veres András megköszönte, hogy a félkész állapotok megszüntetésére forrást biztosított a képviselő-testület, a József Dezső utca aszfaltozásának befejezésére.

Szóljon hozzá!

36 − 32 =