A Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából tartottak előadásokat Békéscsabán

kábítószer Fotó: Körös Hírcentrum

Június 26-án tartják országszerte a Kábítószer-ellenes Világnapot. Ennek okán a Békéscsabai Rendőrkapitányság több szakember bevonásával a drogfogyasztás veszélyiről, kockázatairól és megelőzéséről beszélt az Andássy Úti Társaskör épületében. 

Szilágyi Ilona, a Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy az előadások főként a prevenció miatt fontosak. A rendőrségnek több olyan programja is van, ami a fiatalokkal foglalkozik. Ilyen többek között az Ovi-Zsaru program, a DADA, vagy az ELLEN-SZER program. Jelen vannak az általános- és középiskolákban, iskolai bűnmegelőzési tanácsadói feladatokat látnak el. Határozott céljuk, hogy csökkentsék az áldozattá, valamint az elkövetővé válást.

hirdetés

Az előadásokat Csendes Csaba, az Országos Mentőszolgálat Békéscsabai Állomásának vezetője kezdte. Ő az állomás munkatársainak tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel. Az állomásvezető elmondta, hogy ők a szerhasználók csak egy szűk rétegével találkoznak, amikor már nagy a baj. Csendes Csaba előadásában arról is beszélt, hogy milyen nehéz dolguk van, mióta a dizájner drogok megjelentek. Sokszor még maguk a szerhasználók se tudják, hogy mit vettek be. Így a mentősök számára is nehezebb a segítségnyújtás. A klasszikus drogok alapanyaga még nagyjából általános, a mentősök tudták, mit kell beadni az illetőnek, hogy semlegesítsék a hatásokat, tüneteket. De az újfajta drogoknál már nem lehet tudni, hogy milyen alapanyagokból készültek. Amíg például egy gyógyszert feltalálnak, a patikákba kerülésig hosszú-hosszú évek telnek el, különböző kísérleteken esnek át, megpróbálják kiküszöbölni a mellékhatásokat. Addig egy újfajta drog egyik napról a másikra a piacra kerül.

Csendes Csaba azt is elmondta, hogy mit kell tenni, ha például látunk egy eszméletét veszetett embert. Először is a saját biztonságunkat vegyük alapul, tehát ne térdeljünk például üvegszilánkba, hányásba vagy épp fecskendőbe. Ha látunk egy eszméletlen embert, a légútjait szabadítsuk fel azzal, hogy az oldalára fektetjük, de a szájába semmiképp se nyúljunk bele. Ha görcsös rohama van, ne fogjuk le a végtagjait, csak a fejét tartsuk meg, hogy ne sérüljön meg.

Dr. Fleischmann Enikő, a Gyulai Drogambulancia vezetője folytatta az előadások sorát. Alátámasztotta a dizájner drogok veszélyességét. Majd bemutatta az ambulanciát is, ami a Pándy Kálmán Kórház önálló egységeként 2002. február 21-én nyitotta meg a kapuit. Az egészségügyi, gyógyító beavatkozások mellett törekednek az ártalomcsökkentésre, az utógondozásra és a visszaesés megelőzésére is. De nemcsak a kábítószer-használók, hanem azok családtagjai is kaphatnak segítséget. Tartanak csoportos és egyéni konzultációkat, telefonos, illetve személyi tanácsadást. De van Metadon és Suboxon terápia is, amely azok számára nyújt segítséget, akik beleegyeztek abba, hogy kezeljék a függőségüket. Az ambulancia vallja, hogy ha már valaki drogot használ, akkor tegye azt biztonságban. Így óvszer- és tűautomatát is üzemeltetnek, ezzel az esetleges fertőzéseket (mint a Hepatitis vagy az AIDS) kikerülheti a függőséggel küzdő személy.

A Független Egyesület képviseletében Kovács Éva addiktológiai konzultáns előadását halhatták a megjelentek. Bemutatta a Gyulán működő egyesület céljait és programjait. A szervezet a gyulaiak és a sarkadiak számára nyújt segítséget. Céljuk, hogy az ifjúkori kábítószer-használatot megelőzzék, vagy kezeljék. Az Egyesület tagjai humándiplomás szakemberek, például szociális munkás, pszichológus illetve pszichiáter végzettségűek. Hálózatot építenek más szakterületek képviselőivel is, mint a családsegítők, háziorvosok, munkaügyi központok, de szoros kapcsolatban állnak a drogambulanciával is.

Végezetül bemutatták a „Ne a szer uralkodjon feletted” című oktatófilmet. A film főszereplője Molnár Zoltán volt, aki 15 évig szerhasználó volt. A film bemutatása után elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy megkérték, hogy szerepeljen a filmben, hiszen ha csak egy emberen is segít a története, az már jó érzéssel tölti el. Valahol megérte, ha ezzel tud segíteni az embereken, a fiatalokon.

Szóljon hozzá!

77 − = 70