Összefogással újult meg a malomasszonykerti járda

járda Fotó: Körös Hírcentrum

2018 tavaszán kezdődött el a Békésen található malomasszonykerti járda felújítása. A rendbehozatal lakossági kezdeményezésre és lakossági hozzájárulással valósult meg.

A projekt tulajdonképpen 2017-ben indult. Akkor döntött úgy a lakosság és Békés vezetése, hogy közös megoldáskereséssel, összefogással újítanák fel a Malomasszonykert járdás dűlőit. Néhány lelkes ott élő fogadóóráján kereste fel Izsó Gábor polgármestert, ahol felvázolták elképzeléseiket. Elmondták, hogy szeretnék lakókörnyezetük járdáit járhatóvá tenni, hajlandóak hozzájárulni a költségekhez is, de feltétlenül számítanak az önkormányzat segítségére. A járda körülbelül 20 évvel ezelőtt került felújításra, akkor szintén a tulajdonosok segítségével, valamint az önkormányzat támogatásával. Az évek során a járda szinte használhatatlan állapotba került.

Számos család él a Malomasszonykertben, kisgyermekes családok, idős házaspárok. A mindennapi életvitelükhöz nélkülözhetetlen egy jó minőségű gyalogos út. Izsó Gábor polgármester elmondta, hogy az ilyen jellegű kezdeményezéseket minden esetben támogatja az önkormányzat. A településszépítés és az élhető városkép kialakítása nem egy szűk csoport, egy egész város feladata. Szerencsére nagyon sokan élnek Békésen, akik tevőlegesen is részt vesznek a város mindennapjaiban.

Elindult az igényfelmérés, online felhívás és nyomtatott szórólap formájában kereste fel az önkormányzat az ott élőket. Mezőőrök bevonásával mérte fel az önkormányzat, hogy hány háztartást is érint személy szerint a fenti probléma. Összegyűltek a felajánlók és elindulhatott a munka. 2019 tavaszára tervezték az átadást, ami végül kicsit ugyan elhúzódva, de a közelmúltban megtörténhetett. A járdát a lakosság, az önkormányzat, a BKSZ, valamint a közmunkások összefogásával sikerült felújítani.

Több mint nyolcvanan jelentkeztek, hogy segítenének kialakítani az egy méter széles, 1400 m hosszú, 15 cm vastagságú járdát. Mivel a költségvetésben nem különítettek el forrást a járdaépítésre, a város karbantartására fenntartott alapból fordítottak rá valamennyi pénzt. A lakosság is hozzájárult a projekthez, fejenként 10-20 ezer forinttal segítettek abban, hogy a gyalogút elkészülhessen.

Izsó Gábor elmondta, hogy bár eleinte sokan jelentkeztek, rengeteg olyan is volt, aki végül nem jelzett vissza. Így ő, valamint Deákné Domonkos Julianna képviselőasszony egészítették ki az összeget, hogy meglegyen a tervezett kétmillió forint. A városvezető kiemelte, hogy szerették volna megmutatni a lakóknak, összefogással el tudják érni a kitűzött célt. Szükség is van az összefogásra, mert sajnos az önkormányzat kasszája sem feneketlen.

Izsó Gábor azt is megosztotta, hogy bár a hozzájárulók névsorát nem hozták nyilvánosságra, mindenkit feltüntettek névvel és az adománya pontos összegével, amit meg lehet tekinteni. A járda építésekor a legnagyobb kiadás az anyagköltség volt, összesen hétmillió forint. A járda elkészült szakasza több mint 11 millió forintba került a munkadíjjal és az előző járda eltávolításával együtt.

Deákné Domonkos Julianna kiemelte, szívén viselte a járda sorsát, hiszen rengeteg ismerőse, munkatársa él a Malomasszonykert utcában, így több szálon is kötődik a környékhez. Nem sokkal az átadás előtt bejárta az utat, és az autóúton is végigmentek, elmondása szerint jól lehetett haladni, és reméli, hogy a környéken kerékpározók és az autósok is örömüket fogják lelni az elkészült útban.

Szóljon hozzá!