Íme a Gyulán épülő helikopteralkatrész-gyár látványterve

Airbus Helicopters Gyulai Airbus Helicopters gyár látványterve / Facebook

Gyulán építi fel az állam és az Airbus Helicopters a helikopteralkatrész-gyárat, a lépésről tavaly decemberben írtak alá szándéknyilatkozatot, idén májusban pedig biztossá vált a beruházás.

A zöldmezős beruházás keretében megépülő új gyárban a helikopterek dinamikus rendszereihez szükséges precíziós alkatrészeket fognak előállítani, amelyeket az Airbus Helicopters összes típusában használnak majd. A gyártás várhatóan 2021-ben indul el. A magyar kormány a fém alkatrészek felületkezeléséhez szükséges képességeket biztosítja, továbbá egy Repülőgépipari Akadémia is létesül az új Airbus üzem szakember utánpótlásának biztosítására. Az új létesítmény az Airbus és a magyar állam közös vállalkozásában fog működni.

hirdetés

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere korábban így fogalmazott: „a városvezetés 8 éve készül arra, hogy előkészítsen magas hozzáadott értékű, modern ipari technológiát alkalmazó ipari beruházásokat városunkban. Az elmúlt években sok tárgyalás alkalmával kerestük ennek a lehetőségét, de Gyula autópályáktól való távolsága leküzdhetetlen akadályt képezett. Az Orbán-kormány által elkezdett M44-es gyorsforgalmi út építése végül áttörést eredményezett.”

A polgármester most Facebook oldalán tett közzé látványterveket.


A beruházás helyszíne a 44-es főút Gyulát elkerülő szakasza mellett, a Bródi Imre utca – vagy ahogyan sokan ismerik a Kígyósi út -, és a Rosu utca közötti önkormányzati tulajdonú, 13 hektáros terület.

Kapcsolódó tartalom:

Szóljon hozzá!

47 − 40 =