Újabb demonstrációt tartott az Alföldvíz Szakszervezete

Fotó: Körös Hírcentrum

A mai napon az Alföldvíz Szakszervezet demonstrációt tartott a Csabagyöngye Kulturális Központ előtti téren. A demonstrációra főleg a béren kívüli juttatások csökkentése illetve megvonása miatt került sor. 

Miskéri Lászlót, a Szakszervezet titkárát kérdeztük a megtartott demonstrációról, aki elmondta, hogy nehéz összefoglalni azokat a problémákat, amik az Alföldvíz Zrt-t érintik. Sok ilyen probléma áll fent, a legnagyobb gond mégis az alacsony bérekkel van.

hirdetés

A szakmai bérek mélyen az átlagos alatt vannak az országoshoz képest és még ezen is szorított az Alföldvíz Zrt. Ezzel hatalmas ellenállást váltott ki a munkavállalókban, kisebb forradalom tört ki a körükben, amit a szakszervezetnek kezelnie kell. A szakemberek nagy része felmondott, máshol próbál boldogulni.

A munkáltató arra hivatkozva hozta meg ezt a megszorítást, hogy a tulajdonosok közgyűlési határozatban erre kötelezték őket. Azért is tartják a demonstrációt, hogy tudassák, ez egy elhibázott döntés volt – emelte ki a szakszervezet titkára. Június 28-án szintén sor került egy demonstrációra a Budai Várban, a fogadtatása jó volt és pár napra rá elindult az egyeztetés két miniszter és három államtitkár bevonásával, a Szakszervezeti Szövetség elnökével, illetve a LIGA Szakszervezetek elnökével Doszpolyné Dr. Mészáros Melindával. Az Alföldvíz Szakszervezete örömmel fogadta, hogy végre elindult valami, és remélte, hogy sikerül megoldást találni az ágazati problémákra.

Sajnos ez egy valós probléma, és nem a szakszervezet korbácsolta fel. Szám és tényadatokkal lehet bizonyítani. Annak ellenére, hogy elhangzott: az Alföldvíz Zrt. problémáját kiemelten kezelik, nem történt semmi.

A 40 szolgáltatóból, 10-12 társaság van olyan helyzetben, mint az Alföldvíz, ezeknek a társaságoknak igyekeztek megoldani a problémáját és azt ígérték, hogy a békéscsabai cég kiemelt figyelmet fog kapni. Ennek ellenére, még vártak volna, hiszen a szakszervezet is tudja, hogy nem folynak túl gördülékenyen a dolgok ebben a rendszerben. De közben a munkáltató meghozta a közgyűlési határozat szerinti megszorító intézkedést.

A titkár kiemelte, hogy ez volt az utolsó csepp, nem hogy keresetnövekedés nem lesz, de még le is csökkentik a különböző pótlékokat. Ebben az esetben az egyéb juttatás főleg a készenlétiseket érintette. Ha készenlétben van valaki, bár otthon van, a céghez van kötve. Ha jön a telefonhívás, azonnal indulni kell. A dolgozók így nem is szívesen vállalták el, de egy hónapban ez mégis 10-15 ezer forint többletjövedelmet jelentett egy egyszerű hálózatszerelőnek, és most ezen is faragott a munkáltató.

Miskéri László kiemelte, hogy a végletekig el fognak menni, de senkit nem akarnak olyan helyzetbe hozni, hogy bármilyen emberi jog sérüljön. Nem szeretnék, hogy valaki az egészséges ivóvízhez ne jusson hozzá, vagy hogy ne legyen szennyvíztisztítás. Ennek ellenére ágazati szinten terveznek sztrájkot is, az elégséges szolgáltatás biztosítása mellett.

A tegnapi közgyűlés kapcsán az MSZP és az LMP is reagált. Erről itt írunk.

Kapcsolódó tartalom:

 

 

Szóljon hozzá!

+ 8 = 9