Megoldódott az Alsó Körös sor megfelelő ivóvízellátása

alsó körös sor Fotó: Körös Hírcentrum

Mint arról Paláncz György békéscsabai önkormányzati képviselő korábbi interjújában beszámolt, az Alsó Körös soron egy régi problémát sikerült most orvosolni.

Örömhírrel érkezett az Alsó Körös sor lakóihoz Paláncz György önkormányzati képviselő. Hosszú évek várakozása után kiépülhetett az ivóvíz gerincvezeték. Korábban az utca egyes részein a lakók a Bocskai utcáról, a szomszédokon keresztül kapták az ivóvizet. A fejlesztés igénye körülbelül egy évvel ezelőtt merült fel, ezért nagyon örült a lakosság, hogy a napokban át is adták.

hirdetés

Vannak még megoldásra váró problémák a környéken, például a közlekedés tekintetében. A Bocskai és a Teleki utcákon jelentősen megnőtt a forgalom, ami zavarja az itt élők nyugalmát és biztonságos közlekedését. Ezért a jövőben kiemelt figyelmet fordítanak majd arra, hogyan lehetne csökkenteni a forgalmat. Illetve hogy a forgalomkorlátozó, sebességkorlátozó tábláknak megfelelően közlekedjenek erre az autósok. A Gutenberg és a Garay utcákat is érinti ez a probléma, az itt lakókkal beszélgetve több megoldási lehetőséget is találtak.

Az Alsó Körös soron szükség lenne forgalomlassító eszközök fekvőrendőrök kihelyezésére, mert sokan 60-70 km/h-s sebességgel is közlekednek. Egyre több a környéken a kisgyermekes család, részben az ő biztonságuk érdekében kellenek ezek az intézkedések.

A fejlesztési tervek között szerepel még, hogy az Élővíz-csatorna partját a Kishídtól még gyakrabban figyeljék, ellenőrizzék. Sok a szemetelő ezen a részen. A képviselő szeretné, ha ez a rész egy felkapott, rendezett sétánnyá válhatna.

A Paláncz Györggyel készült interjút itt meghallgathatják:

hirdetés