Erasmus Napok a Közgében

Fotó: Körös Hírcentrum

Közel 80 program várja az érdeklődőket október 10-től 12-ig az Erasmus Napokon. Az európai rendezvénysorozathoz idén több mint 40 ország csatlakozott, hazánk pedig bekerült a legtöbb eseményt szervező országok közé.

Az Erasmus Napok rendezvényei Budapest mellett 25 vidéki városban zajlanak, így Békéscsabán is.

Az Erasmus az Európai Unió egyik legsikeresebb programja. A programba nemcsak egyetemisták, hanem tanárok, diákok, oktatók, szakértők és ifjúsági területen tevékenykedők is bekapcsolódhatnak. Létrehozhatnak partnerségeket, amelyekben több ország intézményei és szervezetei dolgoznak valamilyen közös témán; illetve külföldi képzésen, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vehetnek részt.

A BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában – a mai napon megtartott rendezvényen -, az Erasmus+ programhoz kapcsolódóan interaktív programok, fotókiállítás, verseny és kvíz is várta az érdeklődőket.

Paláncz György, a Közgé igazgatója elmondta: az Erasmus+ pályázatok alapvetően tanulói és pedagógus mobilitások megvalósításáról szólnak. A diákok és a tanárok olyan külföldi szakmai utakon vehetnek részt, ahol bővül valamiféle kompetenciájuk. Nagyon fontosnak tartja, hogy a tanulóknak külföldi lehetőségeket is tudjanak biztosítani, erre az Erasmus+ kiváló lehetőséget nyújt.

„A tanulmányi, illetve szakmai utak során a résztvevőknek fejlődik a szakmai tudásuk, hiszen más országok fortélyait is el tudják sajátítani. Az idegennyelvi kompetenciájuk is fejlődik és olyan kulturális élményben is részesednek, ami egyedülálló lehetőség” – fogalmazott. Hozzátette: az iskolából legutóbb augusztusban volt külföldön egy diákturnus, mégpedig Máltán. Feladatuk nem volt egyszerű, magas besorolású éttermekben töltötték el a gyakorlatot. Újfajta lehetőséget jelentett számukra, hogy nem iskolai körülmények között, hanem külföldön használják a nyelvet, így ebben is előrébb tudtak lépni.

Oláh Gréta 12. osztályos tanuló a máltai út kapcsán elmondta: mindenképp hasznos volt az utazás, nyelvismeret és a szakma szempontjából is. Megismerhették a máltai konyhát, az ételeket és némi önállóságot is tanulhattak.

A programsorozat holnap, a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumában folytatódik, ahol a korábbi Erasmus+ mobilitási programokban résztvevő tanulók élménybeszámolókat tartanak. Célközönségük a mobilitásban még részt nem vett autószerelő, autótechnikus, logisztikai és szállítmányozási ügyintéző diákok.


Kövessen minket Facebookon!