Egyre ügyesebben mozog Zente

zente

Csaknem egy hónap telt el azóta, hogy Zente megkapta a világ egyik legdrágább gyógyszerét. A gerincvelő-izomsorvadással küzdő másfél éves kisfiú kezelésére néhány hét alatt 700 millió forintot gyűlt össze Magyarországon és a határon túl.

hirdetés

Két héttel ezelőtt máris javulásról számolt be a kisfiú édesanyja, most pedig újabb örömteli eseményről adott hírt: egy úgynevezett bébikomp segítségével Zente képes lökni magát a lábával és így közlekedni a lakásban. Igaz, csak hátrafelé képes haladni, de már ezis óriási eredmény.

hirdetés

„Hihetetlen ez a gyerek. Pillanatok alatt ide-oda gurul, amit elér kinyit, levesz, megnyom, felborít. Igazi 20 hónapos! Össze kell kapnom magam, azt hiszem új fajta izgalmak következnek az unalmasnak eddig sem mondható kis életünkben” – fogalmaz Facebook bejegyzésben Zente anyukája.

Az örömteli pillanatokról videó is készült, íme:

Kapcsolódó tartalom:

hirdetés