Leszármazottak visszaemlékezései kísérték a Beliczey ház avatását

Beliczey Fotó: Körös Hírcentrum

A Beliczey család mondhatni évszázadok óta kötődik Csabaszabadihoz és Békés megyéhez. Éppen ezért volt fontos mérföldkő a család és a település kapcsolatában, hogy a napokban felavatták a Beliczey házat a községben.

A közelmúltban ünnepélyes keretek között felavatták a Beliczey házat Csabaszabadiban. A rendezvényen itt voltak a nemesi család ma is élő legidősebb leszármazottai: Beliczey István, és Beliczey György feleségével. A megjelentek előbb megkoszorúzták a Beliczey családnak emléket állító kopjafát, majd leleplezték a Beliczey ház tábláját.

hirdetés

A megjelenteknek Kesjár Mátyás, a Csabaszabadi Értéktár Bizottság elnöke mesélt a Beliczey családról, valamint a település történetéről. Csabaszabadi 1993-ban vált önálló községgé, akkor kezdték el feltárni a település múltját. A család az 1740-es években telepedett le Békés megyében. A családtagok gazdálkodtak és fontos társadalmi-politikai szerepet is vállaltak egészen 1944-ig. Akkor hagyták el a megyét.

1998-ban az egykori Beliczey-majori iskola emlékkertjében kopjafát állítottak fel a család tiszteletére. Majd 2009-ben Csabaszabadi egyik központi terét nevezték el róluk. Ezúttal pedig az iskola, amely korábban általános iskola is volt, az értéktár bizottság javaslatára felvette a Beliczey ház nevet. A család és a helyiek korábbi szoros kapcsolatát bizonyítja az a történet, hogy amikor el kellett hagyják a kúriát, a parasztoknak adtak minden hátrahagyott holmit. Mert mint mondták, legyen inkább az övék, hiszen ők eddig is megdolgoztak érte. Akik helyettük elvinnék, azok semmit nem tettek érte.

Beliczey István visszaemlékezéséből kiderült, már évtizedek óta Németországban él. Miután el kellett hagyják Békés megyét, 1975-ben tértek vissza először. Akkor egy marék földet hazavittek édesapjuknak. Emellett, látva a helyieket, tudatosult bennük, hogy valójában ezen a területen már ők vannak otthon. Sikerült kibékülni a múlttal, hiszen látták, nemcsak ők lettek a rendszer áldozatai. Nem a magyar gazdák, hanem a felsőbb hatalmak ártottak nekik. Beliczey György szintén az élete kétharmadát Nyugat-Európában töltötte. Első felesége német volt, akivel volt alkalma ellátogatni a 80-as években Gerendásra. Második felesége magyar származású, vele költözött vissza Magyarországra.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is szólt a megjelentekhez. Kiemelte, ez a család főispánt és országgyűlési képviselőt is adott a megyének. A Beliczey ház felavatása most megtörtént, azonban Békéscsabán a kúria fejlesztése a Modern Városok Program keretében valósul meg. Körülbelül nettó egy milliárd forintot fordíthatnak rá.