Simonka-per: Több vádlott beismerte bűnösségét

Simonka Fotó forrás: Youtube

Folytatódik a Fővárosi Törvényszéken a Simonka György és harminckét társa ellen indított büntetőügy tárgyalása. A csütörtöki tárgyaláson kiderült, hogy a büntetőper több vádlottja beismerte bűnösségét és elfogadta az ügyészség által indítványozott büntetést – számolt be a 24.hu.

A portál azt írja: a tizenkilenced-rendű vádlott, E. Attila elismerte, hogy részt vett egy olyan ügyletben, amellyel több mint kétszázmillió forint jogtalan előnyre tett szert az ügyészség által vázolt, Simonka György által irányított bűnszervezet.

hirdetés

A vádlott beismerése miatt észrevételt tett Simonka, aki nem fogadta el és nem ismerte el a férfi beismerését.

H. Attila, az ügy huszonharmad-rendű vádlottja szintén beismerte a bűnösségét, ügyvédi kérdésre határozottan elmondta, hogy Simonka György utasításai alapján végzett el feladatokat. Simonka szerint a férfi azért nyilatkozott így, mert fél az ügyészségtől.

M. Antal huszonnegyed-rendű vádlott szintén beismerte bűnösségét, aki túlárazott ingatlanvásárlásban vállalt szerepet. Továbbá M-né W. Erzsébet huszonkilenced-rendű vádlott ugyancsak beismerte bűnösségét.

A bíróság viszont nem fogadta el a vádlottak beismerő vallomását.

Két vádlott esetében azért, mert nem volt teljes a beismerés. Azt például nem ismerték el, hogy tudtak az ügyletek hátteréről, nevezetesen arról, hogy állami, illetve európai uniós források megszerzése volt a cél. A másik két vádlott hiába tett teljes körű beismerést, az ő nyilatkozatukat sem fogadta el a bíróság, mert a tanács szerint az eljárás jelen szakaszában még nem tisztázott minden részlet, továbbá a többi vádlott is vitatta a szavaikat.

Az ügy további négy vádlottja egyezséget kötött az ügyészséggel. Mindez azt jelenti, hogy az ügy nyolc vádlottja ismerte be teljesen, vagy részben az ügyészség vádjait.

Simonka György és társai ellen tavaly augusztusban emeltek vádat, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen – a vádirat szerint – 1,4 milliárd forint kárt okoztak.

Az ügyészség Simonkát tartja a bűnszervezet irányítójának, aminek segítségével vissza nem térítendő költségvetési forrásokat szereztek meg. A Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjére 8 és fél év fegyházbüntetést kért a vádhatóság teljes vagyonelkobzás mellett.

Simonka két nappal korábban elmondta: bízik abban, hogy a bíróság kimondja ártatlanságukat. Dr. Szabó Ervin (Jobbik) Békés Megye 4. számú választókerület elnöke a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, Simonka Györgynek azonnali hatállyal le kellene mondania.

Frissítés: A három napos előkészítő tárgyalást követően Simonka György Facebook bejegyzésben kommentálta az elmúlt napok történéseit. Erről itt írunk.