Gyarmati Gabriella: Soha ennyi Munkácsy-kép nem volt az állandó kiállításban

Gyarmati Fotó: Körös Hírcentrum (archív felvétel)

Ahogy arról már beszámoltunk, július végén újabb három Munkácsy-alkotást mutattak be a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Ezek a képek is a – remélhetőleg hamarosan megnyíló – új állandó kiállítás részét képezik majd. A részletekről Gyarmati Gabriellával, a múzeum művészettörténészével.

A Munkácsy Mihály Múzeum több mint száz éves fennállása óta soha ennyi Munkácsy-mű nem szerepelt még az állandó kiállításban, amelyben immár 19 eredeti alkotás lesz látható. A már eddig is közel ötmilliárd forint értékű műtárgyat tartalmazó Munkácsy-kollekció a napokban újabb három Munkácsy Mihály által festett eredeti alkotással bővült. A békéscsabai Vidovszky család tagjait ábrázoló, letéti szerződés alapján az intézménynek átadott művek eddig nem sok helyen kerültek bemutatásra – árulta el Gyarmati Gabriella.

hirdetés

A Vidovszky Jánost és nejét, valamint leányukat, Matildot ábrázoló portréhármas különleges része lesz az új kiállításnak. Ugyanis teljes mértékben békéscsabai alkotásokról van szó. Békéscsabán készítette őket a festő egy teljesen csabai családról, Békéscsabán őrizték őket eddig is, most pedig a megyeszékhelyen mutatják be őket.
Eddig a család vigyázott rájuk, most pedig a tervek szerint öt éven keresztül a múzeumban lelnek otthonra. A képek közepes méretűek, a családi ház szobáihoz lettek méretezve. A Vidovszky családdal jó kapcsolata volt a festőnek, fiatal korában, a nagybátyjánál töltött időszakban szomszédok voltak. A festmények ennek a jó kapcsolatnak az eredményei, 1865-ben készültek.

Az alkotások a család tulajdonában maradtak, egészen a mai napig nagy becsben tartották őket. A család aktuálisan élő legidősebb férfi tagja vigyáz a szülők, az utána következő férfi pedig Matild portréjára. Éppen ezért az, hogy a múzeum bemutathatja a képeket, egy több hónapos egyeztetési folyamat eredménye. Abból a szempontból fontos az ötéves kölcsön időszak, hogy az állandó kiállítás anyagát nem lehet, nem szerencsés gyakran cserélgetni, megbontani. Ezzel garanciát kaptak arra, hogy nem is kell egyhamar.

A festmények különlegessége az is, hogy komolyabb restaurálásra még nem volt szükségük. Matild portréja teljesen érintetlen ebből a szempontból, a másik kettőn egy kis beavatkozás már történt a restaurátori szakvélemény szerint. Gyarmati Gabriella megosztotta, hogy ezen információk alapján a festőgéniusz eredeti munkafolyamata, ecsetvonásai követhetőek az alkotásokon.