Internetes csalás áldozatává váltak Gyulán

kiberbűnözői, csalók, Közveszéllyel Fotó: Pixabay

Az elmúlt hónapokban Gyulán több internetes csalásról érkezett bejelentés. A kár esetenként több tízezer forint. A rendőrség kéri az interneten vásárlókat, hogy legyenek körültekintőek, mikor megrendelnek valamit.

A Gyulai Rendőrkapitányságra 2020 decemberében több internetes csalásról érkezett bejelentés. Egy nő játékkonzolt akart vásárolni a hozzá tartozó kiegészítőkkel. Az egyik népszerű hirdetési oldalon talált is olyat, amilyet keresett. Megegyeztek az eladóval az árról, és előre elutalt neki 45 700 forintot a termékre és a postaköltségre, de a csomag nem érkezett meg. Egy másik férfi ugyanezen az oldalon szinte ugyanennyiért, 45 000 forintért vásárolt. Neki érkezett csomag, de a dobozban alig volt valami, néhány értéktelen dolgon kívül semmit sem kapott. Volt olyan eset is, amikor egy férfi egy bizonyos márkájú pulóvert rendelt meg és fizetett ki előre, de egy másik márkájú ruhát kapott, az eladónál pedig nem tudott reklamálni, mert nem lehet elérni.

hirdetés

Korábban, 2020 októberében történt, hogy egy gyulai férfi egy német internetes oldal egyik hirdetésében közzétett ajánlattal akart élni, meg akarta vásárolni a hirdetésben 23 ezer euróért kínált tehergépkocsit. A hirdetőt, a szövegben megadott adatait igyekezett ellenőrizni, és azok alapján az információk alapján, amiket összegyűjtött, úgy döntött, előre elutalja a vételárat. Közben kiderült, hogy a hirdetésben szereplő cégnek nem az a bankszámlaszáma, mint amire a gyulai férfi utalt. A cég német, a számlaszám holland, tehát visszaéltek a cég adataival. A bank ellenőrzési rendszere szerencsére kiszűrte az utalást, visszatartották a pénzt és értesítették az ügyfelüket arról, hogy probléma van a tranzakcióval.

hirdetés

A rendőrség kéri az interneten vásárlókat, hogy legyenek nagyon óvatosak! A kedvezőnek tűnő ajánlatokat fontolják meg, és lehetőleg az áru átvételekor fizessenek, ne utalják el előre a vételárat! Nézzék meg az eladóról írt véleményeket, értékeléseket, és ne csak e-mailen kommunikáljanak vele, hanem hívják fel telefonon is! Mielőtt vásárolnak, a közösségi oldalakon megnézhetik, nem tettek-e már bejegyzéseket károsultak arról a hirdetőről, akivel felvették a kapcsolatot! – írja a Police.hu.

További hasznos és fontos információk:

Legyen tudatos online vásárló, eladó és csomagküldő! – ORFK Kommunikációs Szolgálat

 

Ez is érdekelheti:

hirdetés