Megalakult és elnököt választott a lengyel nemzetiségi önkormányzat

lengyel Fotó: Körös Hírcentrum

A napokban tartotta meg alakuló ülését a három képviselőből álló Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata. Megválasztották a szervezet régi-új elnökét, Leszkó Malgorzatát.

Leszkó Pál, a nemzetiségi önkormányzat képviselője nyitotta meg az alakuló ülést, bejelentve, hogy az ülés a három fővel határozatképes. Majd elfogadták az alakuló ülés napirendi pontjait, köztük a hivatalos eskütételt, melynek szövegét Bacsa Vendel, a város jegyzője mondta elő.

hirdetés

Ezt követően a képviselők újabb öt évre megválasztották a testület korábbi elnökét, Leszkó Malgorzatát, valamint elnökhelyettesnek Molnár Szilviát. Szerepelt még a napirendi pontok között a tagok tiszteletdíjának megállapítása, valamint a városi önkormányzattal kötött közigazgatási szerződés felülvizsgálata.

hirdetés

Leszkó Pál az ülést követően kifejtette, nagyjából ötven fővel működnek, nyelviskolák és egy kórus is tartozik hozzájuk. Azzal ők is szembesülnek, hogy a fiatalok egyre inkább elhagyják Békéscsabát továbbtanulás vagy munkalehetőség miatt. A városi önkormányzattal jó a kapcsolatuk, számos helyi eseményen képviseltetik magukat. Még idén is készül a nemzetiségi önkormányzat több eseményre, kiállításmegnyitó és komolyzenei koncert várja majd az érdeklődőket.

 

lengyel
Fotó: Körös Hírcentrum