Kitüntették Simonka Györgyöt, akit súlyos korrupciós bűncselekményekkel gyanúsít az ügyészség.
A fideszes országgyűlési képviselő a közelmúltban a „Dél-Békési Térségért végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó, a térség fejlődését, elismertségét szolgáló tevékenységéért” Dél-Békési Térségért kitüntetést vehetett át Mezőkovácsházán.
Simonka közösségi oldalán így fogalmaz: „Nagy megtiszteltetés, hogy ezt a díjat átvehettem főleg úgy, hogy a Dél-Békési polgármesterek tanácsa egyhangúlag döntött arról, hogy Én kaphatom meg elsőként. Köszönöm szépen és gratulálok az elismerésben részesülőknek! Ígérem továbbra sem lassítunk, mert teendőnk az van bőven. Cél: hogy lépésről lépésre minden itt élő számára érezhető módon fejlesszük, építsük, szépítsük és még jobb hellyé tegyük szülőföldünket, Dél-Békést.”
A mentelmi jogától 2018 októberében megfosztott politikus ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt indult nyomozás. A gyanú szerint Simonka és társai jogtalan vagyoni haszonhoz jutottak. A beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, így a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy nagyobb összegű támogatáshoz jussanak.
Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 %-át -, szolgáltassák vissza neki készpénzben. A beruházásokkal okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot – olvasható Magyarország Ügyészsége hivatalos honlapján.
Simonkát 2018 novemberében gyanúsítottként hallgatták ki, a rendőrség pedig az érdekeltségeibe tartozó céges telephelyein Pusztaottlakán, otthonában Orosházán és az egyik irodájában Újkígyóson is házkutatást tartott.
Hogy milyen jelek utalhattak arra, hogy talán valami nincs rendben Simonka György körül? Minderről itt írtunk bővebben.