Wolff: Nem reális, hogy mindenhol kettős győzelmet arassunk
hirdetés „Ez abszolút nem reális.” – reagált erre Wolff. „Muszáj szerénynek maradnunk,…
hirdetés „Ez abszolút nem reális.” – reagált erre Wolff. „Muszáj szerénynek maradnunk,…
hirdetés A Mercedes eddig minden hétvégén kettős győzelmet aratott, és szinte megállíthatatlanul…
hirdetés Toto Wolff nemrég egy interjú során elmondta, meg tudná érteni a brit versenyzőt, ha…
hirdetés Az osztrák csapatfőnök meg tudná érteni, ha Lewis Hamilton egy nap a Ferrariba vágyna,…
hirdetés „Úgy gondolom visszatérhet a mezőnybe, de nem a Ferrari színeiben. Ezt lehetetlennek…
hirdetés „Nem tudom, hogy miért csinálták ezt,” – nyilatkozta Wolff a La Gazzetta dello Sport-nak.…
hirdetés Bottas sorozatban harmadszor rajtolhatott az első rajtkockából, azonban a finn pilóta…
hirdetés Az ötszörös világbajnok pilóta 234. versenyén 76. alkalommal győzött – a Circuit…
hirdetés A finn versenyző az eddigi évek során nem brillírozott ötszörös világbajnok kollégája…
hirdetés A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása kilencedik, egyben az idei harmadik pole pozíciója.…