Már épül a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train

hódmezővásárhely Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Szeged és Hódmezővásárhely között épülő tram-train villamosvasút-vonal és a meglévő vasútvonal összekapcsolásával gyorsabb és kényelmesebb lesz a közösségi közlekedés. Ezzel a két város központja között gyors és átszállásmentes kapcsolat jön létre. A projekthez olyan szerelvényekre van szükség, amelyek a városi villamoshálózaton és a vasútvonalon is egyaránt biztonságosan közlekednek. A tervek szerint a villamosvasúton először 2020 második felében utazhatnak az emberek Hódmezővásárhely és Szeged között – írta egy korábbi anyagában az MTI.

hirdetés

A fejlesztés a város szempontjából legalább akkora jelentőségű, mint amikor a 19. század végén megépült a Szeged-Békéscsaba vasútvonal. A két település összekapcsolása alapjaiban fogja megváltoztatni a város lehetőségeit. A tram-train jelentősen javít a munkaerő-mobilitáson, és segíti a megyeszékhelyen elérhető szolgáltatások igénybevételét, amely növeli a település megtartó erejét – közölte Lázár János.

hirdetés

Jelenleg naponta legalább 8 ezer ember ingázik a két város között. Ez a szám 10-12 ezerre növekedhet, a becslések szerint legalább 60-70 százalékuk választja majd a kötött pályás közlekedést. Lázár János országgyűlési képviselő akkor úgy fogalmazott, a fejlesztés nagyságrendjében is történelmi jelentőségű, költsége nettó 57,5 milliárd forint, amelynek felét magyar, felét uniós forrásból biztosítják.

A kivitelezési munka három részre bontható. Szegeden 4 milliárd forintból járműtelep épül, Szeged-Rókus állomásnál pedig összekapcsolják a vasúti és a villamospályát. Már folyik a Hódmezővásárhely és Szeged közötti vasúti pálya korszerűsítése és helyenként párhuzamossá bővítése, ennek költsége 24,2 milliárd forint. Hódmezővásárhelyen a kiegészítő költségekkel együtt 11,5 milliárd forintért 2019 őszére 3200 méteres villamospálya épül öt megállóval. Több csomópontot korszerűsítenek és újakat is kialakítanak.

Német minta alapján már épül a nyolc darab, 202 fős, kerékpár szállítására is alkalmas villamoskocsi, amelyek együttes ára 17,6 milliárd forint. A szerelvények a két vasútállomás közötti utat 40-42 perc, a két belváros közöttit pedig 30-32 perc alatt teszik majd meg. A tervek szerint az első járatok 4.30-kor, az utolsók 11 vagy éjfél körül, hétvégén igény szerint később indulnak majd.

Lázár János szerint amennyiben a fejlesztés beváltja a hozzáfűzött reményeket, Makót is érdemes volna összekapcsolni a megyeszékhellyel. Tízéves távlatban pedig a politikus Makó és Hódmezővásárhely összekötésére is lehetőséget lát. A megoldás a budapesti elővárosi közlekedés javítására is alkalmas lehet.

hirdetés

Szóljon hozzá!

6 + 3 =