1,6 milliárd forintért szerzett be eszközöket a mentőszolgálat

mentőszolgálat Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kormányzati forrásból 1,6 milliárd forintért vásárolhatott új eszközöket – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten.

Kásler Miklós a mentéshez szükséges eszközök átadásán azt mondta, mindig kiemelt figyelmet érdemelt a mentőszolgálat fejlesztésén túl az ott dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése. Úgy fogalmazott, a mentőszolgálat mindig úttörő volt a fejlesztésekben. Gondolkodásának középpontjában mindig az emberen, az elesetteken való törődés állt. Mint mondta, 2010 óta folyamatosan fejlesztik a mentőszolgálatot. Az elavult mentőállomásokat felújítják és újakat építenek. 2010-ben 223 mentőállomás volt országszerte. Azóta 31 új mentőállomás épült – ismertette. Hozzátette: a mentőgépkocsik beszerzése is folyamatos 2010 óta.

hirdetés

A mentőautók felszereltsége is elengedhetetlen a jól működő mentéshez. Ezért 1,6 milliárd forint értékben új eszközöket vásárolhatott a mentőszolgálat. A defibrillátorok, lélegeztetőgépek, infúziós pumpák és egyéb eszközök a kor színvonalának megfelelőek – emelte ki a miniszter. Kásler Miklós beszámolt arról is, hogy az OMSZ-nél minden dolgozói kategóriában tudtak béremelést adni, így bérük 2010 óta mára a duplájára emelkedett. A miniszter kifejtette, nagyra értékeli a mentősök munkáját. „Az emberi életeket nem lehet megfizetni, kifizetni. Egyet lehet tenni, szívből megköszönni a mentősök munkáját”.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója arról beszélt, hogy ilyen mértékű fejlesztés az mentőszolgálat történetében még nem volt. A mentőszolgálatot hungarikumnak nevezve azt mondta, 2010 óta 31 új mentőállomás épült az országban. A meglévők felét pedig felújították, és a következő hetekben adják át Vecsésen a 255. állomást. A főigazgató a gépkocsibeszerzések kapcsán elmondta azt is, hogy idén és jövőre újabb 254 mentőautót vásárolhatnak. Így ezerre emelkedik a gépkocsik száma, a flotta átlagéletkora pedig öt év alá csökken.

A mentő dolgozók új mentőruházatot kaptak, a mentés informatikai rendszere is megújult az elmúlt években – sorolta, és beszámolt arról, hogy ősszel egy új életmentő applikációt indítanak, ami még hatékonyabb mentést tesz majd lehetővé. A mostani fejlesztésről elmondta, 2500 új, nagy értékű eszközt vásárolhattak, ezek között 300 defibrillátort, 150 speciális lélegeztetőgépet és egyéb eszközöket, amelyek szétosztása elkezdődött az országban – írja az MTI.

Szóljon hozzá!

18 + = 27