Megvalósul a Békéscsaba Gyula közötti turisztikai desztináció

Magyar Turisztikai Ügynökség Fotó: Körös Hírcentrum

A mai napon a Magyar Turisztikai Ügynökség sajtótájékoztatót tartott a Békéscsaba-Gyula desztináció megvalósulásáról. Ennek kapcsán turisztikailag összekapcsolják a két várost, ami honlapot is kap.

hirdetés

Korábban Gyula város polgármestere, dr. Görgényi Ernő említette a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület sajtótájékoztatóján, hogy szeretnék létrehozni ezt az összekapcsolódást és összefogni a desztináció létrejöttéért. Mostanra a tervek valóban megvalósulnak és egy nyertes pályázattal kezdenek bele a munkába.

hirdetés

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Békéscsabán 8-10 éve kezdődött turisztikai fejlődés megkérdőjelezhetetlen és hatalmas potenciál van benne. Ez a potenciál egyrészt Magyarországra is igaz, de ezen belül Békéscsabára és a megyére is érvényes.

Ezt a lehetőséget szeretnék kihasználni, egyrészt a Modern Városok Program keretei között megvalósuló turizmust érintő fejlesztésekkel, valamint egy régi álom megvalósításával, a Békéscsaba-Gyula desztináció létrejöttével. Ez az álom pedig egy pályázat útján valósulhat meg. Az ezzel kapcsolatos munkák, előkészületek, tulajdonképpen egy hónapja indultak el. Ebbe beletartozik a marketingtevékenység, vagy éppen egy weboldal fejlesztése.

Dr. Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, hogy a magyar turizmus dinamikus fejlődést mutat. Az ország egyik legfontosabb ágazata, hiszen a GDP 11%-át adja. A Magyar Kormány azt tűzte ki az ügynökség számára, hogy a 11%-os hozzájárulást 16%-ra emelje 2030-ig és elérje az osztrák szintet. Az ügynökség immár három és fél éve dolgozik ennek a célkitűzésnek a mentén, amibe a Békéscsaba-Gyula turisztikai desztináció is bekapcsolódik.

325 millió forintos nyertes Európai Uniós pályázati pénz ráfordításával fog megvalósulni a fent említett terv. Az összeget többek között arculattervezésre, weboldal fejlesztésre, turisztikai marketingtevékenységre fogják fordítani. Békéscsaba szerepét leginkább a kultúrában és gasztronómiában határozzák meg, míg Gyula inkább a gyógyfürdőjével, a szálláshelyek létével számít erősnek.

Magyarországon nagyjából 12 turisztikai térséget különböztetünk meg, tipikusan ilyen a Balaton vagy a Duna-Kanyar. Ebben a térségben egész biztosan Gyula és Békéscsaba a desztináció központja, és felmerült, hogy ezt a területet meddig kell kihúzni, és valóban része-e Szarvas, esetleg a még nyugatabbra lévő városok is belekerülhetnek-e egészen Makóig. A kérdés még vita tárgyát képezi és egyelőre nem született róla döntés.

hirdetés