A Nefelejcs Egyesület, a Békési Kisgazdakör és a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat a város óvodásainak segítségével egy valóban tartalmas farsangi programra várta az érdeklődőket – számolt be Facebook oldalán Kálmán Tibor polgármester.
Az egykori Csabai utca 18. szám alatti iskola, mely ma a Kisgazdakör székháza, farsangoló gyermekeknek adhatott otthont. A három civil szervezet munkája, sőt összefogása is hosszú évek óta része Békés közösségi életének.
Ez is érdekelheti
Hármas karambol Békéscsabán, egy autó kigyulladtA vidám hangulatú télbúcsúztató pénteken került megrendezésre. „A mai napon úgy kulturális szempontból, mint a játék, vidámság szemszögéből ismét sikerült megszólítani a legkisebbeket. Az így, hívó szóra egybegyűlt közösségek ereje épp a spontaneitásban, kreativitásban rejlik, melyben ma sem volt hiány.”
„Polgármesterként, szülőként és évekig gyakorló pedagógusként is fontosnak tartom, hogy az ifjabb nemzedékek hagyományos ünnepeinkhez kapcsolódva, rendszeresen megélhessék a közösséghez tartozás élményét, erejét. Büszke vagyok arra, hogy Békésen erre számos lehetőség nyílik minden ünnepkör kapcsát. Köszönöm a Nefelejcs Egyesület, a Békési Kisgazdakör és a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint óvodáink mindezért végzett színvonalas, eredményes munkáját is” – fogalmazott bejegyzésében a városvezető.
További fotók Kálmán Tibor Facebook oldalán.











