Nego és Balogh nem játszik szerdán a németek ellen?

Nego nem játszik

Nego Loic és Balogh Botond nem vett részt a magyar labdarúgó-válogatott keddi edzésén, így vélhetően egyikük sem lesz bevethető szerdán a házigazda németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.

A francia születésű Nego az éppen két héttel ezelőtti, írországi felkészülési meccsen elszenvedett sérülése után már labdás gyakorlatokat is végzett Németországban, ezúttal viszont egyáltalán nem futott ki az edzőpályára. A korábban szintén sérüléssel bajlódó Styles Callum ugyanakkor a tréning nyilvános részében együtt dolgozott a társaival.

hirdetés

A gyakorláson megjelent a 6500 lakosú Weiler-Simmerberg polgármestere, Tobias Paintner, aki elmondta, nagyon boldog, hogy az egyik Eb-résztvevő ezt a falut választotta bázisául és igyekeznek minden igényt kielégítő körülményt biztosítani a magyarok számára, hogy ezzel megmutassák a település vendégszeretetét és kiváló adottságait. Hozzátette, kifejezetten drukkol Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének, hogy továbbjusson a csoportból, mert a falu lakóival együtt azt szeretnék, ha minél tovább maradna a magyar válogatott.

A játékosok érkezésükkor aláírták a falu emlékkönyvét, a magyar szövetség (MLSZ) képviseletében Vági Márton főtitkár vette át Weiler-Simmerberg ajándékát, egy kolompot, míg az MLSZ egy aláírásokkal díszített hivatalos Eb-labdát adott át a városvezetőnek. A közel 55 ezer néző befogadására alkalmas stuttgarti MHP Arénában az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie sípjelére szerdán 18 órakor kezdődik a magyar-német összecsapás, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.

Fotó: Weiler-Simmerberg, 2024. június 18. Varga Barnabás (b) és Ádám Martin a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott edzésén Weiler-Simmerbergben 2024. június 18-án. MTI/Illyés Tibor

Gergelics József/MTI