Notórius önkárosító sebesítette meg magát a Csaba Center Bevásárló- és Szórakoztatóközpontnál péntek este – tudta meg hírportálunk.
Úgy tudjuk, nem ez volt az első eset, hogy mások előtt tesz kárt önmagában a férfi. Érdeklődésünkre Lipták András a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense elmondta, a rendőrök nem találtak nála semmilyen eszközt és a férfi sem tudta elmondani, hogy pontosan mivel szúrta meg magát.
Ez is érdekelheti
Egy apró szikra okozott tüzet egy békéscsabai műhelybenA férfihez, aki vérezni kezdett mentőt hívtak. Sérüléseit ellátták, majd kórházba szállították.
Frissítés 2020.09.25 20.51: A férfi ismerősétől származó információk szerint mostanra kiengedték a kórházból. Úgy tudjuk a mellkasán és a hasán szúrta meg magát, vélhetően egy késsel. Sérülései nem komolyak.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!
Ez is érdekelheti:









