Patrióták: A jövő évi költségvetéshez már lesznek ötletek

Patrióta Fotó: Körös Hírcentrum

Az újonnan felállt testület első békéscsabai közgyűlését követően a Patrióta Békéscsaba Egyesület ugyancsak megtartotta az ülésen elhangzottakat értékelő sajtótájékoztatóját.

Bodóczi István frakcióvezető kifejtette, egyrészt kényszerhelyzetben vannak, hiszen nagyrészt olyan napirendi pontokat tárgyaltak, amelyeket még az előző ciklusban készítettek elő a képviselők. Ilyen volt többek között a város költségvetésének I-III. negyedévi teljesülésére vonatkozó téma. Az egyesülethez tartozó képviselők igyekeztek minél többet meríteni ezekből az információkból. Így a jövő évi költségvetés összeállításakor már tudnak javaslatokat megfogalmazni egy-egy területen. Illetve a konstruktív hozzáállást is elengedhetetlennek tartják a már korábban említett, előrehaladott kérdésekben, hiszen ezzel ismételten a békéscsabaiak érdekeit kívánják szolgálni – emelte ki Bodóczi István.

hirdetés

Szükségessé vált a 11. számú házi gyermekorvosi körzet átalakítása. Ugyanis közel egy éve dr. Árusné dr. Juhász Györgyi elhunyt, a körzetben pedig a létszám nem érte el a minimum korlátot. Az átalakítással a minimum létszámot el fogja érni a körzet, így nem kell megszűnjön. Ugyancsak megszavazta a testület a Lencsésin lévő orvosi rendelő idegen tulajdonban lévő részeinek megvásárlását. Így a teljes épület önkormányzati tulajdonba kerülhet és pályázati pénzből megtörténhet a fejlesztése.

Átcsoportosították az ülésen a TOP Plusz források keretösszegeit. Ezzel közel 900 millió forinttal több juthat a geotermikus rendszer fejlesztésére az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésének fejlesztési keretösszegéből. A frakció üdvözli és támogatja ezt a beruházást, hiszen ha elkészül, jelentős rezsiösszegeket spórolhat meg a városnak.

Bodóczi István hozzátette még, ezúttal egy új formában valósult meg a közmeghallgatás. Azonban ezt a képviselői csoport nem támogatja, hiszen nem személyesen tették fel kérdéseiket, fogalmazták meg észrevételeiket a csabaiak. A Patrióta Békéscsaba Egyesület az elmúlt években éppen a személyességre fektetett kiemelt hangsúlyt.

Dinya Gábor felszólalt az ülésen abban a témában, hogy egy új szoftver bevezetésével meg lehetne könnyíteni a hivatal, a képviselő és a lakosok közötti információáramlást. Illetve szót ejtett arról is, hogy a téli időjárás közeledtével mindenképpen foglalkoznak a földes utcák helyzetével, állapotával. Minden képviselő rendelkezik egy pénzügyi kerettel, viszont az ő körzetében már ez a keret korábban felhasználásra került, de remélhetőleg találnak majd forrást az utcák karbantartására.

hirdetés