Felmérték a titokzatos földikutyák egyedszámát a nemzeti parkban

földikutyák Fotó: Balogh-Roth Melinda

A magyar földikutyák hazánk egyik legveszélyeztetettebb gerincesei, a Körös-Maros Nemzeti Parkban három ismert élőhelyük van. Megmaradt állományaik igen nagy értéket képviselnek, fennmaradásuk csak élőhelyük védelmével valósítható meg. A télvégi felmérésük során összesen közel 120 túráscsoportot azonosítottak, amiből az egyedszámukra következtethetnek.

A júliusi hónapban azokon az élőhelyeken, ahol megtörtént a kaszálás, a kaszálást követően feljegyezték az aktív túrások számát. A kaszálás utáni csapadékos időjárás eredményeként igen nagy aktivitást jegyeztek fel a területeken. A Gulyagyepen az idei júliusi kaszálás után 49 aktív túráscsoportot találtak. A Tompapusztai löszgyep ősgyepén 28 állatot azonosítottak túráscsoportjaik alapján. A kaszálás után a friss túráscsoportok száma feljegyezhető, melyből az éppen aktív földikutyák számára lehet következtetni.

Az idei év táplálékban gazdag, hiszen a tavaszi aszályos, majd a kora nyári esős időszak a kétszikű növények térnyerésének kedvezett. Nagy számban hajtottak a pillangósok, köztük a földikutyák egyik kedvelt táplálékforrása, a mogyorós lednek is. A táplálékbőség hozzájárulhat a szokottnál nagyobb nyári aktivitásukhoz is.

A földikutyák életük nagy részét a talajfelszín alatt töltik, csak nagyon ritkán jönnek a talajfelszínre, főleg fiatal felszínen kóborló egyedekkel találkozhatunk, az önállósodásuk időszakában. Talajlakó életmódjuknak köszönhetően nem egyszerű az állományuk felmérése. Magányos életmódot folytatnak, minden állathoz a felszínen külön túráscsoport, a felszín alatt pedig külön (akár több száz méteres) járatrendszer tartozik. A földkupacok tulajdonosa sem minden esetben egyértelmű. Túrásaik összetéveszthetőek más talajlakó emlősök, mint pl.: a vakond vagy a kószapocok túrásaival.

Szerencsére rendelkeznek néhány ismertető jeggyel, melyek alapján a szakavatott szemek megállapíthatják, hogy földikutyával van dolgunk. Nem feltétlenül jellemző a nagy túrásméret, és a kupacok egymástól való 1,5-2 méteres távolsága. A földikutyák jelenlétére utalhat, ha járatból kitúrt földben néhány centiméter hosszú, 45 fokos szögben élesen leharapott gyökérdarabokat, tarackokat találunk. Szájuk mögött záródó metszőfogukkal ásnak, és közben a járatból belógó gyökérdarabokat ebben a jellegzetes formában távolítják el.

A földikutyák kizárólag növényi táplálékot fogyasztanak. Ismert tápláléknövényei a mezei iringó, ökörfarkkóró, vadmurok, tyúkhúr, mogyorós lednek, zsurló és különböző fűfajok földalatti részei. Vízigényüket is a felvett táplálékon keresztül elégítik ki. A begyűjtött gyökereknek, hagymáknak, gumóknak külön táplálékraktározó kamrákat készítenek, sőt kifejezetten igényesek járataik tisztaságára, külön ürülékgödörrel is rendelkeznek. Az utódok nevelésére pedig levelekkel bélelt fészekgödröt használnak. Az említett állandó járataik a talaj mélyebb részeiben futnak (25-65 cm mélyen), míg a gyökérzónában az ideiglenes, táplálékszerző járataikat fedezhetjük fel.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

Szóljon hozzá!